|
Venenum - Venenum (EP)
Az undergroundban való kalandozásaim során sokszor rám mosolygott már a szerencse. Az ismert szaklapokat és netes portálokat böngészve gyakran hangosan ásítozom, mert nem egyszer hetekig, hónapokig semmi érdemleges lemez nem bukkan fel, amiről érdemes lenne írni. Igaz, hogy a cikkem tárgya, a német Venenum bemutatkozó anyaga már tavaly bekerülhetett a fanatikusok gyűjteményébe, de jobb későn, mint soha, nem igaz? A banda Delirium Tremens, Hellish Crossfire és Excoriate (R.I.P.) tagokat foglal magában, és olyan koromfekete death metalt játszik, amely mellett egyszerűen nem lehet elmenni! Az utóbbi esztendők egyik legígéretesebb halálfém debütjével álltok most szemben, szóval tárjátok szélesre a kripták kapuit, rajzoljátok meg az ősi szimbólumokat és a pentagrammot, gyújtsátok meg az áldozati gyertyákat, és készüljetek blaszfémikus rituáléra, ugyanis a Venenum jelenti az átjárót a sötét dimenziókba!
A bemutatkozó anyag szűk fél órában hamisítatlan ős-death metalt tartalmaz, amelyre olyan legendák voltak tagadhatatlan hatással, mint az Asphyx, az ős-Morbid Angel és a korai Entombed, hogy néhányat megemlítsek. A félreértéseket elkerülendő, itt nem egy tucat kópiahordáról van szó, ugyanis a germán kollégák olyan vegyészi pontossággal keverték ki a death metal leghalálosabb és leggonoszabb elegyét, amely azonnali kultuszzenekarrá avathatja őket. Nem túlzás azt mondani, hogy e 7 számos EP minden pillanatának jelentősége van. A dohos, rothadástól bűzlő hangulatot tovább fokozzák a „főbb szerzemények” előtt hallható misztikus és hátborzongató introk. Persze, mit érne az egész, ha a temetői atmoszférához nem dukálnának gyilkos halálhurrikánok! A nyitó, közel nyolcperces Bewitched Craft gonoszan őrlő riffekkel ránt egy boszorkányszeánsz kellős közepébe, hogy eszeveszett szólókkal tetézze be az istentelen rítust. A tétel a hossza ellenére egy pillanatra sem válik unalmassá, hiszen a rengeteg téma és váltás végig izgalmassá teszi a számot. A Veneficium („mérgezés”?) című felvezető után következik személyes kedvencem, a Crown of Reversion. Nyitó gitártémájának kíméletlen reszelése még csak a kezdet! Ez az éjsötét rifforgia lehetne magának a világvégének az aláfestő zenéje. A középrésznél elhangzó taktus szélvészsebességgel és mázsásan cammogó tempóban is hihetetlenül gyilkos. A Sacrosanct Transcendence hipnotikus, belassult, majd középen sebességbe kapcsoló hömpölygése kiemeli a stílus szürke átlagából. A sejtelmes dallamokból felépülő, másfél perces Abominate Ways az előfutára az EP utolsó vérmocskos ékkövének, amelynek címe: Lunar Tombfields. A dalt hallgatva úgy érezzük, mintha a feledés és a romlás sírboltjai között barangolnánk, ahol rémálmokba illő víziókkal kínozzák az elménket a felfoghatatlan jelenések és az elképzelhetetlen démoni entitások. Ebből a death metal lidércnyomásból nincs menekvés!
Összességében annyit mondhatok el a Venenum első EP-jéről, hogy a stílus hívei számára egyszerűen megkerülhetetlen. Aki szereti az irányzat korai éveit, amikor még számított az atmoszféra, és nem azzal törődtek a zenészek, hogy milyen fajta keverőpultokat, vagy stúdiós kütyüket használjanak, hanem a zenéjükkel a sötét erők és a halál előtt akartak tisztelegi, akkor ennek a korongnak (vagy éppenséggel kazettának) ott kell lennie a gyűjteményedben. „Death was never that gloriuos”!
|
