Alcest - Les voyages de l'me

	Kiadó:	Prophecy
	Együttes:	Alcest
	Megjelenés éve:	2012
	Ajánlja:	Jack
	Pontszám:	9/10
	Értékelés:	Stílusában kiemelkedő

2012-t írunk, és sem a maják által előre prognosztizált világvége, sem a naiv polgárság által várt gazdasági fellendülés nem következett be. Van viszont devizahitel tartozás, 400 forint körüli benzin, korrupció és rengeteg új adó. A magas munkanélküliségi rátáról, a közbiztonságról, és az egekbe szökő árakról nem is beszélve. Emellett pedig egyre keményebben kell húzni az igát, hogy be tudjuk fizetni a számlákat. Egy ilyen világban – ami valljuk be, roppant messze esik az ideálistól – minden pozitív dolognak, legyen az akármilyen apró is, örülni kell. Meg kell találni az élet „kicsiny” értékeit, amelyek segítségével képesek leszünk kiszakadni a mókuskerékből, és átszellemülve felülemelkedhetünk a szürke hétköznapok mocsarán. Az új Alcest album pedig pontosan ilyen kincs.

A francia alakulat 2000-ben jött létre, a Peste Noire-ből és az Amesoeurs-ből ismert Neige projectjeként. A kezdeti időkben black metalt játszó horda zenéje mára teljesen átalakult. A Souvenirs D'un Autre Monde és az Écailles de Lune albumokra rengeteg metalos felkapta a fejét. A legtrúbb ortodox black arcok azonban rögvest árulást kiáltottak, de sokan, köztük jómagam is, csak ekkora láttuk meg az együttes igazi fényét. Az idei Les Voyages de l'me korongon már nagyítóval kell keresni a hagyományosnak vett fekete metal riffeket, de megéri, mert ott lappang a sötétség is minden dallamban, csupán fel kell ismerni. Az atmoszféra és a hangulat pedig megmutatja, hogy nem csak brutális blastbeatekkel és mázsás riffekkel lehet jó muzsikát játszani.

Ha meg akarjuk határozni a banda stílusát, elég nehéz dolgunk van, gyakorlatilag évente hallani újabb műfajmegnevezéseket. Az Alcest kapcsán hallani lehet post black metalról, black shoegaze-ről, blackgaze-ről, avantgarde-ról. A kategóriák szajkózása azonban Neige szintjén már teljesen értelmét veszti, hiszen az elmúlt évek alatt sikerült egy egyedi, varázslatos világot létrehoznia.

A nyitó, clip-es Autre Temps-re már meg is jelentek az első fanyalgók, mondván „ez már túl lightos”. A helyzet azonban az, hogy teljesen beleillik az utóbbi Alcest évek koncepciójába. Az Anathema vonásokkal rendelkező nóta képes lehet szélesebb körben is megismertetni a multitalentum Neige muzsikáját. A majdnem kilencperces La Ou Naissent les Couleurs Nouvelles a lemez egyik legjobb tétele. A számban visszaköszönnek a korai évek black metal elemei is, de senki ne keresse a gyufáját egy kiadós templomégetésre, mert ez attól nagyon messze van. Pont annyi fém van a szerzeményekben, amennyi kell. A címadó Les Voyages de l'me talán a legérzelmesebb track a korongon. Lassan indul, és alakul egy hömpölygő dalfolyammá, mely egyszerre keserű és édes, szomorú és boldog. A Nous Sommes l'Emeraude az egyik kedvencem az emlékezetes visszatérő gitártémájával. Nem olyan hosszú és összetett, mint a többi nóta a kiadványon, de pont az egyszerűségében rejlik a nagyszerűsége. A Beings Of Light-ban Winterhalter dobjátéka is előtérbe kerül, és a gitárok is magasabb sebességbe kapcsolnak. A Faiseurs De Mondes a másik személyes favoritom. Igazi Alcest mestermű, a lenyűgöző dallamok között felsejlik a korai black metal korszak, megtámogatva Neige károgásával. Bármennyire is lengi keresztül a franciák zenéjét a bánat, a háttérben (sőt sokszor az előtérbe hozva) mindig ott motoszkál a boldogság, az élni akarás, és a remény, mely előrébb viszi a brigádot. Az a fajta pozitív sugallat, ami árad ebből a zenéből, megdönthetetlen bástyát állít, mely ellenáll a negatív gondolatok ostromának. Egyszerűen csak jó érzés tölt el, ha meghallgatom ezt a dalt. Bármennyire is tagadják sokan, nem mond hülyeséget az az ember, aki egy-egy hang során a Coldplayt is megemlíti a hatások között. Ugyanígy említhetném még a Katatonia vagy az Opeth nevét is. A Havens akusztikus átvezetése után már közeledünk a csodálatos utazás végére, és a kissé brit popos Summer’s Glory-val veszünk búcsút a kéttagú formáció idei lemezétől.

Számomra az év egyik legjobb albuma a Les Voyages de l'me. Vissza lehet sírni a korábbi komplexebb dalokat, de ennek az anyagnak is van sajátos hangulata. Neige kapitány teljesítménye felett pedig nem lehet dicsérő szavak nélkül elmenni. A mester mindenhol otthagyta a keze nyomát; gitár, basszusgitár, billentyűs hangszerek, és persze a vokál. Winterhalter dobolása pedig teljessé teszi a kompozíciókat. Aki eddig sem szerette az Alcest-et, az szerintem most sem fogja megkedvelni őket, viszont aki még nem ismeri, annak igazi felüdülést jelenthetnek. A maximális pontszámot csak azért nem adom meg, mert egy hajszállal sikerült elmaradni az előző, Écailles de Lune korongjuk zsenialitásától.


Az Alcest MySpace oldala itt található.