
|
Grand Magus - The Hunt
Itt a nyár, elérkezett a kánikula szezonja. Ennél rosszabb már nem is lehet: szögre kell akasztani a bőrkabátot, a bakancs sem kellemes viselet, ilyenkor a headbanger meghasonul, kivéve ha már előre eltervezte, hogy milyen fesztiválokra látogat el. Mi a helyzet viszont azon metal testvéreinkkel, akiknek a szabadságát megköti a meló, miegymás? Akkor bizony a hideg sör mellett még valamivel hűteniük kell magukat. A megoldás: fagyos, skandináv metal! Szerencsére május végén megérkezett az egyik igazi viking heavy metal horda, a Grand Magus új korongja, a The Hunt. A svéd csapat már a 2005-ös Wolf’s Returnre keresztelt albumával belopta magát fémszívembe, és azóta sorra hozza ki epikus és doomos hangulatoktól sem mentes, tradicionális fémlemezeiket. A 2010-es Hammer Of The North című CD nem nyerte el annyira tetszésemet, mint a korábbi anyagaik, de Janne „JB” Christoffersson kompániájának idei dalcsokra akkorát üt, mint egy méretes viking harci kalapács!
Sok minden megváltozott a banda háza táján az utóbbi időben. Leszerződtek a Nuclear Blast kiadóhoz, és egy új dobost is csatasorba állítottak, aki nem más, mint Ludwig Witt, JB régi cimborája. Annak idején Ludwiggal együttesen erősítették a Spiritual Beggars sorait, így nem meglepő, hogy az ős-rockos zenekar hatásai érződnek az új Grand Maguson is. Lássuk csak szépen sorjában, hogy milyen a 2012-es Nagy Mágus heroikus himnuszfelhozatala.
A nyitó Starlight Slaughter olyan mintha a XXI. századi Rainbow-t hallgatnánk! Ronnie James Dio hagyatéka hallható a dalban (és az egész albumon is érezhető a szelleme): JB őserejű vokálja és a refrén is igazi csemege! Ez a fickó évről-évre fejlődik ének és dalszerzés terén! Soha rosszabb nyitónótát. Másodikként következik a galoppozóan induló Sword Of The Ocean, amely akár egy kiadatlan Spiritual Beggars tétel is lehetne. A kórus itt is valódi, hamisítatlan headbang téma. Nem egy világmegváltó track, de egy nagyon jól összerakott szám. A Valhalla Rising mázsás riffekkel döngölő, csordavokálos kántálásokkal indító viking harci himnusz. Nem akarom ismételni magam, de a refrén itt is telitalálat. Már a második meghallgatás után együtt énekli az ember a sorokat JB-vel. Kicsit érződik itt az ős-Manowar emléke, de csak annyit mondhatok, hogy Joey DeMaioék csak szeretnének fele ennyire jók lenni, mint skandináv kollégáik! A szólómunka nem túlcicomázott, viszont ötletes, dallamos és emlékezetes. A Storm King egy üzembiztos tétel, mindenféle díszítés vagy sallang nélkül. Lehet rá bólogatni rendesen! Azután következik az egyik személyes kedvencem, és az utóbbi év egyik legjobb heavy metal szerzeménye, a Silver Moon. Egyszerűen hibátlan: fülbemászó dallamok, marcona, mégis melodikus riffek, kőkemény ritmusok. Az embernek akaratlanul is ökölbe szorul a keze, s az ezüst hold fényében kiszabadul a benne lakozó, szabadságra vágyó fenevad. Azonban a The Hunt sem kutya, inkább egy vérszomjas farkas! Nem véletlenül lett ez a szám a korong címadója. Hatalmas gitártémáival és himnikus soraival egész biztosan közönségkedvenc lesz. A legnagyobb meglepetés azonban csak eztán jön a Son Of The Last Breath képében. Melankolikus, mély vokálok és vonósok vezetik fel az album leghosszabb track-jét, amely meglepetésekkel és hangulatváltásokkal teli. Érezhető itt a Rainbow, és a viking korszakos Bathory hatása is. Ha nem tévedek, akkor arról szól, hogy Odin, a viking főisten hogyan nyerte el a rúnák varázserejét, midőn kilenc napig lógott egy fára felakasztva, de természetesen Thor, a viharok kalapácsforgató, kecskékkel húzott szekerű égi bajnokának neve is említésre kerül. Az ünnepélyes, borongós lecsengésű szerzemény egy igazi, tökös galoppozós metal támadásba csap át. Hiába, az Iron Hand nem teketóriázik, hanem azonnal orrba vág! A Draksådd, marcona kétlábdobjai után, lágy, akusztikus hangjaival zárja le ezt a kiválóan megkomponált tradicionális heavy metal albumot.
Nem is szaporítom tovább a szót: ha eleged van a „hepi metalból”, és a feleslegesen üvöltöző modernkedő fültágítós arcokból, valamint hiányolod a világodból az őszinte, az ősök hagyományait tisztelő metal himnuszokat, akkor a The Huntot neked írták a skandináv rockerek. Amennyiben a nyáladat éppen a legújabb deathcorenak csúfolt tinicsapatra csurgatod… Nos, jobban teszed, ha mented az irhádat barátocskám, mert a „Vadászat” a te bőrödért folyik!
A Grand Magus Myspace oldala itt található.
|
 |
|
Stratovarius, Amaranthe, Seven Kingdoms – 2013. március 23., Club 202
Long Distance Calling, Sólstafir, Sahg – 2013. március 9. – Dürer kert
Grand Magus, Primitai, Diesel King – 2013. március 3., London, Underworld
Fear Factory, Devin Townsend Project – 2012. december 2., A38 Hajó
Kreator, Morbid Angel, Nile, Fueled By Fire - 2012.november 22., Pecsa
|

|