|
Cultic - Néma hangok (demo)
 |
Kiadó: |
- |
|
Együttes: |
Cultic |
|
Megjelenés éve: |
2012 |
|
Ajánlja: |
Jack |
|
Értékelés: |
Nincs pontozva
|
A Cultic egy 2-3 éves múlttal rendelkező zenekar. A miskolci legények most vették fel az első demo-jukat. A levelükből megtudtam, hogy annak ellenére, hogy a lemez alacsony költségvetéssel készült, megpróbálták kihozni a hangzásból a maximumot, ami dicséretes. A stílusukról elmondható, hogy valahol a hard rock és a heavy metal kereszteződésénél található az, számos rock’n’roll riffel gazdagítva. Rózsa István frontember állítása szerint, a jövőben mindenképpen szeretnének bővülni egy szólógitárossal, valamint egy vérbeli énekessel.
Jelen felállás szerint Juhász Szabolcs basszusgitározik, ő korábban a Határeset nevű brigádban játszott. Tóth András dobos a Siva, a Fekete Bárány illetve az Altamira együttesekben püfölte a bőröket. Az énekes/gitáros István pedig a 80-as években a Megtorlás, a 90-es években pedig a Camelot tagja volt.
A demo többszöri meghallgatása után is az a véleményem, hogy elhamarkodott döntés volt a négy szám kiadása. Istvánnak abszolút igaza van abban, hogy szükséges vérfrissítés a csapatba. Egy igazi rock torok kegyetlenül hiányzik a bandából. A jelenlegi ének nem üti meg a hazai underground r’n’r bandák színvonalát. Sőt, engem kifejezetten idegesít az, amikor a vokalista ilyen szinten erőltetve megnyomja, elhúzza a szóvégeket. A legrosszabb, hogy ez még néha hamisan is sikerül. Ezt a jövőben mindenképpen el kell hagyni! A szövegvilágra ráférne egy kiadós ráncfelvarrás, mert mind a négy track-ben sablonos, elcsépelt rock témák durrogtatása folyik, meglehetősen közhelyes köntösben. Ha a 80-as, 90-es évek nagy magyar bandáihoz (Ossian, Pokolgép, Omen, Akela, Moby Dick, Edda) viszonyítom a dalok tartalmát, stílustól függetlenül hatalmas a lemaradás. Az olyan sorok, mint a „Hallom, lépteidet közelednek hozzám, de én nem értek semmit, mert minek most már” után erős hidegvér kell, hogy ne csapjak le mohó módon a xanax-os dobozomra. Sajnos a „Hideg éjszakába senki sem áll, csak szakadt stricik, és az olcsó kurvák” strófához hasonló szövegek sem késztettek nótázásra.
A kiadvány hangzásával egyébként nincs semmi különösebb bajom, gyengus lett, de nyilván a már említett anyagi korlátok hátráltatták a Cultic zenekar felvételi körülményeit. A borítóról - akárcsak az egész lemezről - süt az old school feeling, ami nem is lenne rossz dolog, ha a minőségi muzikalitás sűrűbb vendég lenne a CD-n.
A brigádnak sürgető igénye van a bővülésre. Új, kreatív kezek kellenek a gitárnál, akik több színt tudnának belevinni a jelenleg még meglehetősen másodosztályú repertoárba. Egy megfelelő tudású, képzett orgánumú énekes égető szükségességét pedig nem is ecsetelném tovább. Szeretnék valami pozitív dolgot is leírni, de sajnos akárhányszor hallgattam meg a korongot, nem csókolt szájon a múzsa. Kritikámban nem akartam senkit sem lehordani, elkedvetleníteni, de mivel a brigád megtisztelt azzal, hogy eljutatta hozzánk a demo-t, ezért úgy érzem, tartozom annyival, hogy őszinte leszek. A következő kiadványnál magasabbra kell tenni a lécet, mert ez a hallgatóság nagyobb részénél nem fogja megütni a mércét.
|