|
Marduk - Serpent Sermon
Három esztendőt kellett várni rá, de megérkezett: végre itt az új Marduk lemez, a Serpent Sermon! Nem tudom, hogy kiben milyen kép él a svédekről, az utóbbi években kaptak hideget-meleget a rajongóktól és a kritikusoktól egyaránt, de mivel vitathatatlanul a black metal színtér egyik legnívósabb zenekaráról van szó, kétlem, hogy az érdekeltek közül bárkit is hidegen hagyna e jeles dátum.
Az első, amivel szembesültem, az a borító, amit egy szóval tudnék illetni, és az a „tökéletes”. Egyre több banda hajlik a minimáldizájn felé, ami többnyire jól is szokott elsülni. Most sem történt ez másképp: Mortuus-éknak kifejezetten jól áll ez a letisztult, ugyanakkor a maga módján így is félelmetesen ocsmány képvilág. Sötét, nyomasztó, pont, mint a muzsika, tehát külsőségek terén nagyon rendben van a Serpent Sermon.
Zeneileg nem kevés hasonlóságot vélek felfedezni a 2009-es Wormwood-dal, ami részemről egyáltalán nem probléma, ugyanis nagyon kedveltem az említett korongot. Nagyjából stimmel a játékidő is, a dalok száma pedig ezúttal is tíz. Mivel az előző cucc nálam 9 pontot kapott, ha arányos szeretnék lenni, akkor a Serpent Sermon egy jó erős nyolcast érdemel. Tulajdonképpen ezen is bivaly nóták vannak, de az összhatás mégis egy kicsit haloványabbnak tűnik.
Viszont, hogy valami pozitívat is mondjak – mivel azért egy vérprofi és rettentően kiforrott lemezről van szó – az Into Second Death és a M.A.M.M.O.N. szerzemények egy teljes hete nem hagynak nyugodni, vagy százszor meghallgattam mindkettőt. Persze nem csak ez a két tuti dal kapott helyet a CD-n, akad még bőven belőlük, de ezek részemről bebizonyították, hogy a Marduk nem véletlenül van több, mint két évtizede a színtér élvonalában: még mindig tudnak olyat mutatni, hogy az embernek a hátán feláll a szőr.
A hangzásban semmi kivetnivalót nem találtam, szóval semmi nem ronthatja el a lelkes zenehallgató örömét, maximum a szomszédok, ha túl durvának találják a hangerőt, ami garantáltan meg fog szaladni. A Serpent Sermon-t ugyanis képtelenség nem megdöngetni, így a csapat kedvelőinek feltétlenül be kell szerezniük egy példányt. A Marduk még mindig a legjobbak között van, megbízhatóan hozzák a már megszokott színvonalat, csak ajánlani tudom őket.
1. Serpent Sermon
2. Messianic Pestilence
3. Souls for Belial
4. Into Second Death
5. Temple of Decay
6. Damnation's Gold
7. Hail Mary (Piss-soaked Genuflexion)
8. M.A.M.M.O.N.
9. Gospel of the Worm
10. World of Blades
A Marduk MySpace-es oldala itt található.
|