Signs Preyer - Signs Preyer

	Kiadó:	Red Cat
	Együttes:	Signs Preyer
	Megjelenés éve:	2012
	Ajánlja:	Tabiii
	Pontszám:	4/10
	Értékelés:	Perverzióval már élvezhető

Olasz stoner rock/metal muzsika? Pár nappal ezelőtt bele se mertem volna gondolni, hogy létezik ilyen párosítás, de a Signs Preyer tolmácsolásában betekintést nyerhettem eme furcsa jelenségbe az utóbbi napokban. A nyíltan Black Label Society, Down és Pantera fanatikus banda lehet, hogy az említett hármas árnyékában szeretne megbújni, de produkciójuk még a fenti nagyok kópiájának is gyenguska.

Már az első pillanattól kezdve éreztem, hogy zenéjük zavarossága igen mélyen gyökeredzik. A gagyi üvöltő fejet ábrázoló borító „kiemelt jelentőségéről” külön mesélnek a csatolt promo szövegben, melyet sikerül tetőzniük egy nyálas, és teljesen oda nem illő önvallomással, amelyet a borító mögé rejtettek. Pont ez az önsajnáltató, „hú de sok mindenen keresztül mentünk” emós szöveg az, aminek fényében hitelét veszti a banda. Zenei részről az idei debütjük inkább tűnik egy csendben elnyomott gyenge pukinak, mintsem egy fájdalom ihlette, erőtől duzzadó energiabombának. A muzikális megoldások nagy meglepetésemre egyáltalán nem voltak olyan harapósak, mint azt előre vártam. Sőt, addig merészkedek menni, hogy az irányvonalat tekintve inkább a Creed-hez állnak közelebb, így első blikkre. Persze, megtalálható némi stoner növesztette tök, és elvétve előkerülnek groove-os döngölések is, de a játékidő nagy részében csak a maszatolás megy, a lehető legunalmasabb és legelcsépeltebb módon.

Az album hangzása eléggé tompa, ami nem segít az energiák felszabadításában, ezzel szemben az ének olyan keverést kapott, mintha élőben nyomná a Ghode Wielandt művésznevű csóka. Hangi adottságai alapján teljesen olyan, mintha egy mutáló Scott Stappet hallanánk, aki Zakk Wylde szindrómában szenved. Annyira pocsék „dallamokat” hoz a srác, hogy azt rossz hallgatni. A helyzet ennél már csak szöveg-fronton rosszabb. Nem viccelek, ilyen röhejes irományokkal a tavalyi Lulu nevezetű terror óta nem találkoztam. Már a számcímekkel elkövetett ótvar szójátékok is kikészítettek – Bitch Witch, Painless Pain -, de mikor a következő sorba futottam, akkor már feladtam minden reményt azt illetően, hogy valóban őszinte fájdalomból zenélnek: „You’re destroying the world with your pussy.” Mi ez?! Olyan elmés témákat járunk körül, mint a matekdogák okozta agónia, a halhatatlan Rock ’N’ Roll és az elpusztíthatatlan énközpontúság. Nagyon hiteles az egész, mi?

Tovább nem is pazarolnám a szót erre a lemezre. A zenei részleg rendben van, néha előfordulnak bólogatásra hívó témák is, de amúgy nem sok mindenre képes a talján brigád. Mérhetetlenül irritáló az egész koncepció, elviselhetetlenül bénák a szövegek, az ének pedig teljesen érzelemmentes, hamis és szörnyen ritmizált. Én ezzel be is fejeztem ezt az olasz „stoner” ügyet.


A Signs Preyer Myspace oldala itt található.