Guilthee - Homunculus Paradoxon

	Kiadó:	Szerzői
	Együttes:	Guilthee
	Megjelenés éve:	2011
	Ajánlja:	Nort
	Pontszám:	9/10
	Értékelés:	Stílusában kiemelkedő

Ismerem a bűnösöket még ezen banda születése előttről, tisztában vagyok gyakorlatilag az egész eddigi életművel, ám mielőtt még bárki is az elfogultság vádjával illetne, le kell szögeznem, hogy zeneileg ha nem is áll nagyon távol tőlem a Guilthee világa, nem éreztem soha igazán a sajátomnak. Az előzményeket figyelembe véve nem kis meglepetéssel szolgált a brigád, mikor végighallgatva az új korongot, azonnal hallani akartam még egyszer!

Sem a konceptlemezek, sem a durva, tekerős zenék nem tartoznak a kedvenceim közé, ám újabban mintha szélesedne az a bizonyos látószög, egyre több élmény, hatás ér, amiről nem gondoltam volna, hogy valaha rajongásom tárgyaivá fognak válni. Tény, hogy egy „egyszerű” death metal lemeztől nem fogok leülni, de ha olyan kifinomult zeneiséggel, mélységgel és tartalommal bír az alkotás, mint jelen írás tárgya, akkor kénytelen vagyok fejet hajtani.

A zenekar nagykorúvá érése figyelemmel kísérhető az eddig megjelent lemezeket hallgatva, a Lustration már majdnem rendben volt, de kellett ez a két év ahhoz, hogy közel minden szempontból tökéletesedjen a produkció. A zene maradt progresszív death metal alapokon nyugvó agyalás, csak most jóval okosabban. Az elszállós, kísérletezős tételekből most kevesebb van, és befogadhatóbbak is, mint a korábbi lemezeken, ami sokat javított az összképen. A korong elejét ennek ellenére átgondoltam volna, mivel a durvulásra három számot (közel negyed órát) kell várni, ami ugyan a történet szempontjából fontos, de a lemez dinamikáját kicsit kinyírja.

A sztori az alkímia rejtelmeibe, az örök élet titkába sejtet bepillantást, ami talán Szepes Mária Vörös Oroszlán-jából lehet ismerős a rajongóknak. Érdekes, hogy a dobos TG nem olvasta a könyvet, mégis egészen hasonló az alapgondolat ez, és a korong történetének gerince között. Többek között azért is tartom értékesnek ezt a lemezt, mert rengeteg gondolatot ébreszt, erkölcsi és morális korlátokat ugyanúgy feszeget, mint ahogyan összemossa a zenei határokat. Vajon szabad-e természetellenes módon új életet létrehozni, illetve az majd alkotója ellen fordul-e, ha tűlnövi annak tudását?

Vannak egészen finom zenei megoldások, és néha szinte grind-ba hajló death megőrülések is! Óriási ereje a korongnak a négy énekes! Emil hozza a hörgős és a károgós témákat, utóbbiról sokszor az egykori Covenant, másszor a Kapanyányimonyók jut eszembe, ami amilyen szokatlan, annyira passzol az alkimista figurájához. Roy dögerős orgánumát az Animid Effect-ben hallhatjuk még, amiből itt most kevesebbet mutat, és főleg az üvöltős témákból veszi ki a részét. A finomságot, a bájt a két testvér, Betty és Anita, illetve a hangjuk garantálja, hihetetlen szépen énekelnek a csajok! Bettyt már hallottam itt-ott egy picit, de így, komplett dalokat, pláne kétszólamban csak most volt szerencsém lefülelni. Érdekesség, hogy a dalszerzésből mindenki kivette a részét, talán ennek is köszönhető a végeredmény összetettsége, változatossága.

A számok pedig méregerősek! Az első háromban igazából csak a lányokat és a ritmikai furcsaságokat élvezhetjük, de a Chorion már megmutatja a horda igazi erejét! Változatos a zene, amit a szöveget követve érhetünk meg teljes egészében, anélkül nem biztos, hogy értékelni tudjuk elsőre a hallottakat. A gyors darálások mellett a Zitije Hermesovo a komor, súlyos betonozásával elüt a többitől, mégis tökéletesen passzol a történet hangulatához! Mondanom sem kell, „sima” négy negyed kevés van az albumon, elég komplexek a témák! A Hübrisz refrénje meg szinte már slágeres a korábbi szöghányáshoz képest: nagyon jó a kontraszt a lányok és a srácok hangja között, nem mindennapi élmény!

A hangzás meglepően jó! A felvételek az AMP stúdióban készültek, viszont a mastert TG csinálta az otthoni méregkeverőjében (vegyészként nyilván örült a témának), sokkal vastagabb, dögösebb a sound, mint bármelyik korábbi lemez esetében. A sok kis kütyü, effekt nincs annyira kihangsúlyozva, mint eddig, és ez jó ötlet volt, ízig-vérig metal lett a végeredmény.

Biztos vagyok benne, hogy nem könnyű megemészteni a Paradoxon-t, abban is, hogy kell az élvezhetőséghez a szövegkönyv, de régen volt már lemez, ami ennyi gondolatot és érzelmet keltett volna bennem úgy, hogy közben iszonyat jó zenét is hallhattam! Tíz ponthoz túl bonyolult, de nekem kilencet bőven megér a bűnösök új korongja!