Mercenary - Metamorphosis

	Kiadó:	Napalm
	Terjesztő:	HMP
	Együttes:	Mercenary
	Megjelenés éve:	2011
	Ajánlja:	Hadean
	Pontszám:	9/10
	Értékelés:	Stílusában kiemelkedő

A Mercenary 1991-es indulása óta nagyon rögös utat járt be: folyton meghatározó tagcseréken esett át, a feltörekvő zenekarokat sújtó összes nehézségen túl kellett jutniuk; mégis azon kevés formációk közé tartoznak, amik sosem tértek le a maguk számára kijelölt pályáról. Ez most sincs másképp, de ezúttal felmerül a kérdés: továbbra is helyes az irány?

Az elismerésreméltó jubileumot ünneplő banda garantáltan kitesz magáért idén, hiszen jelen album kiadása mellett még el is látogatnak hozzánk, így élőben megbizonyosodhatunk róla, hogyan boldogul a bőgős poszt mellett a frontemberi teendőket is magára vállaló René Pedersen vezette, átalakult felállás. René „előléptetésének” hátterében ugyanis súlyos ok áll: 2009-ben a banda fele lelécelt, a keletkező űrt pedig csupán egy zenésszel, a dobos Morten Løwe-vel igyekeztek betölteni.

Ez idáig nem volt két lemez, amit ugyanaz a felállás készített volna el. Az egyetlen állandó tag Jakob Mølbjerg ritmusgitáros. Martin Buus szólógitáros van a leghosszabb ideje mellette, ő immáron négy album óta van a csapat kötelékeiben. A Sandager testvérek amúgy szintén ennyi lemezt készítettek a zenekarral, a valóban zseniális Architect Of Lies-szal bezárólag. Mikkel Sandager énekest kétségtelenül nagyon nehéz pótolni, hiszen igen jellegzetes orgánuma, nagy terjedelmű hangja van, ami kevesek sajátja.

Érezhetően kicsit bajban is voltak a srácok a témával – központi problémává vált az új korongon a vokál. Nem szándékoztak elzárkózni a magas énekmelódiák írásától, ugyanakkor az új frontember nem teljesít olyan színvonalon, mint elődje. René hangja nem maradéktalanul alkalmas az ilyen széles spektrumú éneklésre. Középmagas témáinál akarva-akaratlanul majmolja Mikkelt – mellesleg egész jól csinálja –, feljebb pedig gyakran bizonytalan, hamis. Kicsit aggódom, hogy fog menni neki ez élőben. A változatos durva vokálokat viszont csaknem hibátlanul hozza, habár az ordibálós részek olykor elég unalmasak és zavaróak. Az igazán jó zene mellett viszont nem is kell feltétlenül tökéletesen énekelni. A hangzás alig módosult a két utolsó koronghoz képest, vagyis azzal nincs probléma. A dalok terén viszont egyesek számára akadhat kivetnivaló. Sosem volt könnyű feladvány a Mercenary muzsikája, épp ebben rejlik a vonzereje. Most is ez a helyzet, de ezúttal a nehezen emészthetőség a korábban megszokottal ellentétben nem kizárólag a saját hangból ered. Vannak itt modern death metal szeletek és hard rock melódiák egyaránt; vagyis néhol engedtek az állandó feszültségből és drámaiságból, aminek előnyeit kiváltképp a virtuóz szólók élvezik. A dominancia azonban még mindig a lélekre nehezedő, súlyos hangulatú dallamstruktúráké.

Ezen felül – az előbbieknek (is) köszönhetően – kellően változatos, lebilincselő az anyag. Úgy is mondhatjuk, a zenekar külső hatásokat is beengedett a világába, ezt ügyesen, jó érzékkel tette. Ez a saját hang megtartásának arányára is áll. A Metamorphosis dalairól ugyanaz elmondható, mint az eddigi lemezekről, tehát nincs köztük gyenge darab, de igazán kimagasló sem – egységesen magas a színvonal. Ha ki kellene emelnem néhány tételt, akkor azok a Memoria, a Velvet Lies és a Black Brigade lennének. Utóbbi valami elképesztő dögöt rejt magában, érzésem szerint a legközelebb áll a konzervatív Mercenary fanok megbotránkoztatásához, de akkor is jó húzás volt. Az In A River Of Madness eklekticizmusa is említést érdemel, vissza-visszatérő szaggatott riffje és billentyűs futama révén.

Amíg az Evergrey képtelen volt megújulni idén, addig a dánoknál sikeres volt a feltámadás. A svéd banda új lemezénél hiába próbálkoztam tucatszor, ez a cucc viszont beérett, egyre jobban és jobban működik, aminek eredménye a fenti pontszám, és egy nagyon előkelő hely az év végi listámon. A régóta kiérdemelt áttörés most végre elérkezhet. Megdolgoztak érte.