Tank - War Machine

	Kiadó:	Metal Mind
	Együttes:	Tank
	Megjelenés éve:	2010
	Ajánlja:	Angol
	Pontszám:	8/10
	Értékelés:	Erős anyag!

A 2010-es esztendő bizony bővelkedik heavy metal meglepetésekben! A bivalyerős Enforcer album, a hamvaiból főnixként újjáéledt Accept, és most egy NWOBHM legenda is egy olyan CD-t tett le az asztalra, ami sokat fog pörögni a lejátszókban. Bámulatos, hogy mennyi banda „támad lesből”: idén tényleg fel kellett készülni a váratlan csodákra. A londoni Tank is megmutatta, hogy „az öreg tank nem a roncstelepre való”! Az igaz, hogy egyetlen egy őstag sem állt most csatasorba, de lehet, hogy ez így volt rendjén. Ami jót tett az Accept-nek, az működött az angol kollégák esetében is, ugyanis a nagy visszatérés a klasszikus énekes nélkül valósult meg.

A páncélozott harci jármű új parancsnoka nem más, mint a veterán énekesnek számító Doogie White, aki már megmutatta a tudását olyan bandák sorait erősítve, mint a Rainbow, a Cornerstone vagy éppenséggel a Malmsteen’s Rising Force. Az alapító, reszelős hangú frontember Algy Ward távolléte bizony érződik a gárda hangzásán, de így legalább nem úgy szólalnak meg, mint a szegény ember Motörhead/Saxonja (bocsi a klasszikus albumok ilyesfajta kritizálása miatt). White úr viszont teljesen más színben tűnteti fel a rozsdásodásnak indult gépezetet: hangja egyszerre erőteljes és dallamos. Vezetésével a Tank a korábbinál egy jóval melodikusabb irányba indult el, és csak annyit mondhatok, hogy „teljes gázzal előre”! A ’80-as évek óta a bandában muzsikáló Mick Tucker és Cliff Evans gitárosok nagyon kitettek magukért a dalok írásakor, ugyanis sokszínű és feszes riffeket gyúrtak bele a szerzeményeikbe.

A Judgement Day az egyik legjobb nyitónóta, amit valaha hallani lehetett egy Tank albumon! Ütős, lendületes, tele élvezetes ikergityós témákkal és a refrén a második alkalom után már dúdolható is. A sound megtartotta a patinás és mégis kortalan NWOBHM jegyeket, de White melódiái következtében a hallgató eszébe olyan zenekarok ötlenek, mint a már korábban említett Rainbow és Saxon vagy a Tony Martin korszakos Black Sabbath. A címadó tételhez érkezve az a benyomásom támadt, hogy a gárda 30 éves pályafutása során most első alkalommal hozott össze egy olyan dalt, ami a Tank himnuszaként megállná a helyét. A maga hét percével és emelkedett atmoszférájával valóban egy epikus szám született meg a War Machine képében. Ember legyen a talpán, aki megállja a headbangelést, miközben a hangfalakból dörömböl a refrén. A CD többi része is változatos, hallhatunk gyorsabb (Phoenix Rising, Great Expectations) és belassulós számokat (After All) egyaránt.

Kár volna tovább kertelni, a friss Tank lemez az idei év egyik legjobb heavy rock/NWOBHM anyaga. Nem mondom azt, hogy az év lemezét sikerült összehozniuk a fémzene veteránjainak, annyi viszont biztos, hogy a dallamos brit heavy metal kedvelőinek egyszerűen kötelező az album megvásárlása. Majd az idő eldönti, hogy a pontszám feljebb kúszik-e. Ez az öreg páncélos átesett egy alapos olajcserén, feltunningolták a motorját, kikopácsolták a horpadásait, újra feltöltötték munícióval, így ismét készen áll az újabb ütközetekre. Ágyút tölts! Támadás!