
|
Diablo Swing Orchestra - Sing Along Songs For The Damned & Delirious
A svéd Diablo Swing Orchestra bődületes meglepetést okozott komplex zenei világával, amely a nemrégiben megjelent második, Sing-Along Songs For The Damned & Delirious című korongjuk képében tárult elém. Kicsit röstellem is, hogy csak most akadtam rájuk, de még mindig jobb későn, mint soha. Már rögtön az elején elmondanám, hogy számomra ez az idei év eddigi legegyedibb, és legszínesebb muzsikát tartalmazó korongja, tehát nem véletlen a maximális pontszám.
A csapat avantgarde metalban utazik. Ez ugye egy egészen tág értelmezés, mivel minden olyan zenét ebbe a kategóriába sorolhatunk, amelyben a metalhoz igen szokatlan, nem egyszer teljesen más stílusokból eredeztethető elemeket kevernek, és ezzel egy különleges, egyedi, innovatív egységgé áll össze az általában igencsak kaotikus massza. Na most: ez itt maximálisan működőképes kifejezés lehet. Fel sem tudom sorolni, mennyi mindent vonultatnak fel a srácok - illetve az énekes hölgy - ezen az anyagon.
Ha tömör akarnék lenni, azt mondanám, hogy ez egy tízfelvonásos musical, amely a huszadik század szinte összes nagyobb zenei vonulatát felsorakoztatja valamilyen formában, és itt most egyáltalán nem a rock/metal közeli műfajokra gondoltam. Segítségükre van ebben egy halom klasszikus hangszer is, mint például a hegedű, a brácsa, a cselló, a harsona, a trombita, a kürt, a tuba, a zongora, a tangóharmonika, különféle speciális ütős eszközök, illetve jó néhány elektromos kütyü is. Ha mindez nem lenne elég, itt van még egy Annlouice Wolgers nevű hölgyemény is, aki operaénekesi orgánumával egy plusz dimenziót kölcsönöz a már ez idáig sem egyszerű masszának.
Tovább erősíti emellett a musical jelleget az is, hogy minden egyes nóta egyetlen hangulatkör jegyében zajlik, és a vokálrészek gyakorta párbeszéd jellegűen zajlanak. Amitől viszont összetéveszthetetlenül metal is a móka, az az, hogy olyannyira tökös gitárszólamokat és húzós, lüktető dobokat sikerült a körítés stabil alapjául összefabrikálni, hogy az tényleg csodálatraméltó összképet eredményez. Hozzá kell tennem, hogy annak ellenére nyűgöz le ez a korong, hogy kimondottan gyűlölöm a Nightwish-féle szimfonikus metalnak mondott szerencsétlenkedéseket. Itt azért az ilyesmitől sokkal többről van szó.
Az A Tapdancer's Dilemmaval kezdődik a szűk ötven perces utazás. A húszas évek Amerikájából indulunk egy füstös, dugig telt klubból, ahol mindenki riszál a swing és a rumba igéző ritmusaira, még pont a szesztilalom előtt. A Rancid Romance-szel már átcsöppenünk a tangó hazájába, Argentínába, hogy keserédes melódiákra sírassuk elhaló szerelmünket. Ezek után előkerül egy-egy igazán groteszk, valóban színpadinak érződő történet a Lucy Fears the Morning Star és a Bedlam Sticks tolmácsolásában, melyek Franciaország bohém évtizedeit idézik. A Vodka Inferno elkalauzol a századforduló Oroszországának óriási báljaira, a Ricerca Dell’animaval pedig a hatvanas évek huszadrangú, amerikai krimisorozataiban találhatjuk rögvest magunkat. Ezzel azonban csak a felszínt súroltam, hihetetlen mélységekig lehetne boncolgatni, hogy mi minden hallható ezen a korongon.
Mielőtt még terjengősebbre venném a figurát, a lényeg az, hogy ez egy mindenképpen kiemelkedő lemez idén, és ha eltekintünk a szőrszálhasogató hasonlítgatásoktól, akkor akár viszonylag egyedinek is nevezhetjük mindazt, ami a Sing-Along Songs For The Damned & Deliriouson hallható. Ami esetleg sokakat távol tarthat a korongtól, az egyértelműen Annlouice hangja, mert ugyan mérhetetlenül profi és képzett énekesnő, mégsem tudja mindenki természeténél fogva elviselni az efféle vokalizálást hosszútávon; én is meglepődtem magamon, hogy sikerült. Remélem, írnak még a jövőben is lemezeket…
|
 |
|
Stratovarius, Amaranthe, Seven Kingdoms – 2013. március 23., Club 202
Long Distance Calling, Sólstafir, Sahg – 2013. március 9. – Dürer kert
Grand Magus, Primitai, Diesel King – 2013. március 3., London, Underworld
Fear Factory, Devin Townsend Project – 2012. december 2., A38 Hajó
Kreator, Morbid Angel, Nile, Fueled By Fire - 2012.november 22., Pecsa
|

|