Ozzy Osbourne - Black Rain

	Kiadó:	Sony
	Együttes:	Ozzy Osbourne
	Megjelenés éve:	2007
	Ajánlja:	Hajas
	Pontszám:	5/10
	Értékelés:	Szürke, de korrekt

Valahogy nekem kimaradt az a fene nagy Ozzy rajongás – mármint a szólóénekes iránt, mert az eredeti felállású Sabbath minden idők legnagyobb bandája -, noha akadt azért egy-két jó lemeze az öregnek. A No Rest For The Wicked például teljesen rendben volt, de tény, hogy hősünk felett vagy tizenöt éve eljárt az idő. A Down To Earth szerintem egy feleslegesen modernkedő anyag volt, míg az Ozzmosis egyszerűen csak uncsira sikeredett. Ezt a sort folytatja sajnos a Black Rain is.

Igazából én azt nem értem, hogy miért erőlteti annyira a tojásdobáló vén szatyor, hogy a férje milliók előtt égesse magát. Lemezei már rég nem jók, de hogy a koncertjein más énekel a színfalak mögött - ha nem is biztos, hogy helyette, de mindenképp mellette - az kimeríti a szánalom fogalmát. Ostoba TV sorozatuktól meg egyenest elszomorodom: számomra a vén zsivány mindig is a Sabbath démoni frontembere volt, és nem akarom totyogó, közel beszédképtelen öregembernek látni korábbi bálványomat, aki tulajdonképpen azt se tudja, hol van. Tudom, nem kell(ett) nézni, amit be is tartottam mindig, de a tényeken ez mit sem változtat. Pedig tisztességben is meg lehet öregedni: ott van Plant bácsi, vagy az AC/DC-s csávók, akik még mindig állatul mutatnak - és persze ugyanígy játszanak - a színpadon ahelyett, hogy milliók illúzióit rombolnák le. Igen, így is lehet.

Fentiek ellenére azért próbáltam elfogulatlanul állni az új koronghoz – pláne, hogy Mike Bordin és Zakk Wylde elég jó zenészek ahhoz, hogy bizakodjak -, de a nagy katarzis ezúttal is elmaradt. Már a nyitó Not Going Awaynél érezni, hogy a Black Rain egy gyenge lemez: monoton tempó, béna refrén, Ozzy – no és persze a hangmérnök Kevin Churko - pedig hallhatóan kínosan erőlködnek, hogy valami normális énekhangot csiholjanak ki a sokat látott, öreg torokból. Sajnos, csekély eredménnyel. Az ezt követő I Don’t Wanna Stop már jobb nóta, de ezt is hazavágja az egész lemezt jellemző modern, de erőtlen hangzás - főleg a dobok szólnak gyengén. Ezt követően egymást érik a közepes, vagy annál rosszabb dalok, és már csak egyszer, a Here For You balladájára sikerül felkapni a fejem. Tényleg el lett találva ez a szám, csak hát ha tíz nótából kettő jó, az egy kicsit necces.

Az már csak cseresznye a habon, hogy maga a booklet is rém béna lett. Nem tudok napirendre térni afölött, hogy 2007-ben, egy multikiadós – és nagy sikerre számító – lemeznél nem fussa’ pár klassz rajzra, vagy fotóra.

Számomra Ozzy bármit csinálhat, képtelen leszek haragudni rá, hisz nélküle és Iommi nélkül semmilyen kemény zene nem lenne, de tudni kell(ett volna) időben abbahagyni...