|
Chaos Of Disorder - Promo No. 1. (demo)
A szekszárdi Chaos of Disorder már 1999 óta küzd az undergroundban, amiért már eleve hatalmas piros pont jár, mivel a mai magyar viszonyok között kisebb csoda, hogy nem adják fel. Ez a háromszámos promoanyag azonban ezen túl is megérdemli a figyelmet.
Magyarországon mindig is nagyon sok követője volt a modern, extrém vonalnak,ami a késői Sepu, illetve a Soulfly munkásságára épül, többek között az Ektomorf is ebben ért el nemzetközi sikereket, de ott van például a Cadaveres vagy elődje, és még sok hazai zenekart fel lehetne sorolni, akik a pincemélyre hangolt gitárokban, valamint a húzós, groove-os ritmusokban hisznek.
A három nóta alapján a Chaos of Disorder mindenképp a hazai mezőny legjobbjai közé sorolandó, ami köszönhető az egészséges, életerős megszólalásnak (Denevér), illetve a kerek, nem túl agyonbonyolított dalszerkezeteknek, melyekben megtalálhatóak az aprítós, középtempós betonozások, illetve az ugrálásra ösztökélő, húzósabb témák is. A Give Me Your Hands és a Wake Me Up pedig jófajta, duplalábgépre ültetett zúzásokat tartalmaz, míg a Real Faceben a refrén egész korrekt, sőt itt Gábor bőgője is egész malac. Annyi bajom van csak, hogy hiányoznak az aprók különlegességek, melyek jellegzetessé tesznek egy-egy nótát, vagy épp az egész zenei világot, illetve lehetne csiszolni még a kiejtésen.
A tény, hogy csak három számot rögzítettek erre a promoanyagra, illetve hogy immár nem magyarul írják a szövegeket, azt sejteti, hogy a COD tudatosan dolgozik. A fentebb említett csapatok barátainak jó szívvel ajánlom a zenekar munkásságát, csalódás kizárva.
Tracklist:
1. Give Me Your Hands
2. Real Face
3. Wake Me Up
|