Mistress - II: The Chronovisor (re-release)

Kiadó: Earache
Együttes: Mistress
Megjelenés éve: 2005
Ajánlja: necroticus
Pontszám: 8/10
Értékelés: Erős anyag!

Időről-időre szemben találom magam egy-egy régebbi lemez újrakiadásával, ez történt a Mistress esetében is. A szóban forgó, először 2003-ban megjelent II: The Chronovisor az előzménye a múltkoriban kitárgyalt In Disgust We Trust című albumnak, mely véleményem szerint igen jól sikerült.

Nos, nekem első pillantásra a II: The Chronovisor sokkal összeszedettebbnek tűnik, mint utódja, de ezek egyelőre csak a külső jegyek. A borító sokkal letisztultabb, egyszerűbb, és igényesebb, mint az In Disgust We Trust esetében, ennek köszönhetően külcsín alapján ez a lemez nekem hatványozottan jobban bejön. Az albumon amúgy kilenc szám, plusz az újrakiadásnak köszönhetően két bónusz nóta található, így jön ki a bő negyven perces játékidő, ami elejétől a végéig klassz hallgatnivalóval szolgál. Nem mondom, hogy nem kiszámítható, de tényleg jó.

A kezdő Rat Piss egy középtempós, döngölős nóta ellenben a rögtön utána következő Psychic One Inch Punch-csal, mely már az első pár másodpercben leszedi az ember fejét lendületes csörömpölésével. Dave Cunt természetesen itt is alakít, hangja tökéletesen passzol a Mistress zenéjéhez. Többnyire az album egészére a középtempó jellemző, de a gyors szerzemények mellett olyan kifejezetten lassú dalokra is bukkanhatunk, mint az instrumentális, címadó The Chronovisor, vagy a szintén monumentálisan hömpölygő 38.
Míg borító terén ennek a 2003-as lemez újrakiadása lekörözi utódját, zeneileg az In Disgust We Trust egy kicsit összeszedettebb anyag, ami várható is volt a csapattól. Ennek ellenére összeszedettség ide, vagy oda, szerintem a II: The Chronovisor sikerült jobban.

Remélhetőleg a Mistress következő albumán visszatalál "gyökereihez", de ha nem, az sem akkora probléma, mert ez az angol csapat így is, úgy is tehetséges. Az újrakiadással -mint általában- nem kimondottan értek egyet, de rajongóknak nyilván megéri beruházni a két bónuszdal miatt.


II: The Chronovisor:

01. Rat Piss
02. Psychic One Inch Punch
03. Hell Is Other People
04. Wanker Colony
05. The Chronovisor
06. Hit Bottom
07. No Memory
08. Piss For Blood, Shit For Brains
09. 38
10. In The Shadow Of the Horns
11. Like Broken Glass