|
Novembre - Materia
A Novembre neve nem igazán ismert itthon, sőt alig ismert. Ez főleg annak fényében furcsa, hogy az olasz csapat már több, mint tíz éve létezik és kezdetektől fogva húz a svéd melankolikus vonal felé. Itt elsősorban a manapság itthon is széles körben jól csengő nevekre, az Opethre és Katatoniara gondolok. Nos, a Novembre egyfajta olasz inkarnációja az északiak világának, viszont kopírozásról szó sincs – sőt az olaszok hamarabb léptek a dallamosodás és tisztulás útjára, mint a fent említettek.
A római srácok 1994-ben jelentették meg Wish I Could Dream It Again... albumukat és ezzel emlékeim szerint underground szinten hirtelen szereztek ismertséget maguknak. Azt az anyagot nem mellesleg Dan Swanö stúdiójában rögzítették. Azóta négy lemezt jelentettek meg, s a hatodik a sorban a Materia.
A Novembre felváltva használja anyanyelvét és az angolt, így egy meglehetősen érdekes elegy jön létre. Mi több, nem sok olasz bandát ismerek, aki ennyire saját és önálló úton jár zeneileg. Persze stílusilag vannak hasonló csapatok, ám a britekkel vagy az északiakkal szemben a Novembre zenéjében végig ott van az a déli tűz, amit sokan a Moonspell-lel azonosítanak. Számomra azonban a Novembre előadásmódja sokkal szimpatikusabb - akár Fellini filmek zenéje is lehetne. Az olaszok dalaiban vég nélkül hullámzanak a hangulatok, s így egy csendes, visszafogott részből is már-már pozitív durva, vagy lesújtó témát képesek faragni és viszont. Bámulatosan tekerik az akusztikus részeket dalaikban, ez bizony élő bizonyítéka dalszerzési képességüknek.
Jelenleg trióban zenélnek, de ez a hármas nem akármilyen. Ugyan nincsenek még a Rush szintjén, azonban nem zárnám ki erre az esélyt a jövőben. Példaként a Reason és az Aquamarine dalokat említeném. Ez utóbbinak kegyetlen jó refrénje és dúdolható témája van – nem lepődnék meg, ha egyszer Velencében is ezt hallanám egy gondolán. Roppant vonzó számomra az is, hogy az érezhető technikai tudásukat teljesen alárendelik a dalok hangulati változásainak – ergo nem esnek a progresszívnak nevezett önejakuláló csapatok hibájába – s így hitelesek üzeneteik, szövegeik is.
Az egyetlen oka, hogy nem értékelem feljebb a Novembret az a lemez túlzott hossza és a késői számok viszonylagos egybefolyása. Bár az is igaz, hogy az album első fele iszonyat erős, szóval a csak jó szint ezek után kicsit kevés. Ezt leszámítva nagyon is ajánlott a Novembre, mindenkinek, aki csak egy kicsit is vevő a melankóliára, legyen az a mai HIM vagy a korai My Dying Bride. Világ melankolistái, egyesüljetek.
1. Verne
2. Memoria Stoica / Vetro
3. Reason
4. Aquamarine
5. Jules
6. Geppetto
7. Commedia
8. The Promise
9. Materia
10. Croma
11. Nothijngrad
|
