European Eclipse 2012 – 2012. május 14., Dürer Kert
[2012-05-18] - Tabiii

Ezt is megértük: eddig még soha nem látott és tapasztalt djent turné érte el kis hazánkat nemrégiben. Ha valamennyire képben vagytok a kritikáimmal, akkor tudjátok, hogy én kifejezetten csípem az említett stílust. Most pedig egy olyan alkalom adódott, amelynek keretein belül megtapasztalhattam, hogy miként is működik élőben ez a fajta muzsika, viszont már jóval az esemény előtt szkeptikus lettem a koncerttel kapcsolatban, látván a fellépők névsorát. A European Eclipse nevezetű körút csupa olyan megosztó bandát – Volumes, Structures, Vildhjarta, Betraying The Martyrs és Veil Of Maya - hozott el ugyanis az öreg kontinensre, amikkel én sem tudtam sokat kezdeni eddig, így annak reményében vettem irányt a Dürer Kert felé, hogy majd most eljön a megvilágosodás ideje.

A „meglepik” sora ott kezdődött, hogy a helyszínre érkezve értesültem arról, hogy az egész eseményt szépen átpakolták a kisterembe. Ennek miértjét még most sem tudom, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy a vártnál gyengébb érdeklődés volt a döntő ok. Ebben van is némi igazság, bár így az aprócska térben sikerült egy heringpartival megspékelt ketrecharcot generálni, ami sok embernél kicsapta a biztosítékot. Erről viszont az elsőként startoló Volumes koncertje alatt nem bizonyosodhattunk még meg úgy igazán. A California-i csapat debütáló, Via című albumát igen felületesen vizsgáltam tavaly, mert már elsőre is áradt belőlük egyfajta B-kategória szag, ami most már inkább „C” felé tendál. Lemezen nekem túl sterilek, amin a jó adag metalcore attitűddel sem tudnak könnyíteni, az erőltetett ambient próbálkozásaik pedig teljesen hidegen hagynak. Nos, mindez átjött élőben is, de ennek ellenére dicséretes volt az a lendület, amivel színpadra léptek.
Láthatóan jól érezték magukat, és el tudtak merülni a muzsikájukban, ami az akkor még kissé foghíjas közönség legnagyobb részére nem volt igaz. A zenével amúgy nem lett volna sok gondom, inkább az ének, pontosabban a lemezen hallható tiszta énekrészek teljes kihagyása, valamint a két dalnok unszimpátiát árasztó aurája miatt nem jutott el hozzám az üzenetük… Ha volt egyáltalán olyan. Jöttek, láttak és mentek. A profizmus érzetén és pár számcímen - Via, Wormholes, The Columbian Faction és Intake - kívül nem maradt meg bennem semmi velük kapcsolatban.

Annyira azért nem indult vészesen az este, gondoltam, nem rossz ilyen szintről kezdeni, hogy innentől csakis felfelé ívelhessen a színvonal. A kanadai Structures lett volna hivatott tovább emelni az este hangulatát, de az utólagos visszajelzések alapján is biztosan állítható: ilyen retek teljesítményt rég tapasztalhatott közönség, bár ebben igencsak közrejátszott az, hogy valami nagyon nem stimmelt a hangosítással. Ennyire torz és szó szerint fájdalmas megszólalást még életemben nem hallottam. Nem titkolom, négy számig bírtam odabent, mert csaknem szétszakadt az agyam attól, hogy csak basszust, cineket és valami érthetetlen, énekre hasonlító dolgot hallottam. Azidő alatt a tavalyi Divided By-ról szemezgettek olyan, még felismerhető dalokkal, mint a Hydroplaning a Tunnel Vision és az Encounter, amik kifejezetten jó számok lennének, ha hallottam volna belőlük valamit. Amúgy a dicséret megilleti a srácokat a mostani koncertet leszámítva, mivel ügyes kis brigádról van szó.
Igaz, félelmetesen trendi alapanyagból dolgoznak – valahol a djent, deathcore és pop-punk vonalon -, de tudnak mit kezdeni ezzel a kizárólagosan a közönség megnyerésére összeállított eleggyel, így divatosság ide, vagy oda, valamiért működik nálam a zenéjük. Fogalmam sincs, hogy mi sikerült félre a beállás alkalmával, de ez ebben a formában értékelhetetlen volt.

A Structures után volt honnan összekaparni az életkedvem, és ez a feladat a Vildhjarta svéd legénységére hárult. Nem titkolom, hogy az ő fellépésükre voltam legjobban kíváncsi aznap este. Debütlemezük, a Måsstaden annak idején rendesen kérdőjelek között hagyott. Egyszer a pokolba kívántam, máskor pedig nem tudtam szabadulni tőle, így muszáj volt élőben hallanom őket, hogy eldöntsem, hányadán is állunk akkor most. A srácok ennek megválaszolására szépen fölcuccoltak a színpadra, és játszi könnyedséggel elvarázsoltak.
Az albumon gerjesztett hangulatokat és az azon bemutatkozó sötét tónust tökéletesen képesek voltak átadni, így élő tolmácsolásban még intenzívebb volt az élmény. Az egész helyet megfertőzték valamiféle sejtelmes atmoszférával, aminek még a pitben vagdalkozó capoeira harcos keménylegényeket is sikerült lehűtenie. Amerre néztem, önfeledten bólogató és mosolygó embereket láttam, akiket érezhetően elkapott a banda kissé megfoghatatlan világa. Még továbbra sem tudom, hogy miért működik nálam a muzsikájuk, mert a stíluson belül azért nem térnek el a megszokott recepttől, de ezt már nem is akarom megfejteni. Az eljátszott számok összeállításával szerintem nem mindenki értett egyet. Az Omnislash EP himnuszának tartott Shiver kimaradt a szettből, valamint a Traces is, amit magam is sajnálok. Kíváncsi lettem volna, hogy az abban feltűnő tiszta énekrészt miként oldották volna meg. Így sem panaszkodhattam, mert a Shadow, a Dagger és az Eternal Golden Monk triója egyszerűen letépte az arcom, majd az All These Feelings és Deceit párosával büntettek meg. Egy új instrumentális szerzemény is előkerült még, amely egy kicsit enerváltan csordogált az említett bombákhoz képest, de a középtájt elhelyezett zongorás leállást követően az is szépen beindult. Számomra nagyon komoly élmény volt ez a koncert, szóval fel volt adva rendesen a lecke a további két, fellépésre váró bandának.

A mostani felhozatalból a francia Betraying The Martyrs váltotta ki belőlem a legkevesebb érdeklődést. Leginkább progresszív deathcore-ként aposztrofálható muzsikájuk egy nyögvenyelős és erőltetett Between The Buried And Me-re hasonlít. Egy tipikus, Sumerian Records-os tucatbandáról van szó.
Nem igazán ismerem őket, így a pesti állomás előtt próbáltam pótolni a hiányosságaim, de nem jutottam sokra ezen a téren. A koncert alátámasztotta a velük kapcsolatosan bennem lakó „sok hűhó semmiért” érzést. Becsülettel végigtolták a szettjüket kellő őszinteséggel és odaadással, csak a tartalom volt nagyon felszínes. Valahogy azt éreztem, hogy nem is igazán illettek bele ebbe a turnécsomagba.

A Veil Of Maya produkcióját megelőzően már komoly hullámvasút érzése lehetett az embereknek, így négy koncertet követően. Előre leszögezném, hogy az esemény főbandája és a köztem levő kapcsolat óvatosan szólva is eléggé viharos. Személyükben egy másik Sumerian-os hordáról van szó, akik mára már elég pofás névnek számítanak a modern zenei színtéren, ennek ellenére még színvonalban mérföldekkel kullognak sok istállótársuk, például a Born Of Osiris mögött. Mondjuk ez inkább muzikális szempontból értendő, mert egy komoly kvalitásokkal rendelkező fickókból áll a ’Maya, akik a színpadon nagyon is ügyesen teljesítenek, csak az általuk képviselt zene nálam valahol a hulladék kategóriába tartozik. Tényleg nem tudom, hogy miért őrülnek meg értük az emberek. Tök jó alapanyagból dolgoznak, Marc Okubo egy fantasztikus gitáros, aki mellett a többiek sem gyenge zenészek. Muzsikájuk viszont annyira egydimenziós és mindenféle hangulattól mentes, hogy élőben is csak a produkciójuk energikussága tud némi életet lehelni belém, és ebbe beletartozik az a jól eltalált hangzás, amivel előrukkoltak a Dürer deszkáin.
Ezt leszámítva én csaknem egyórányi matekos breakdown-t hallottam, amit néha megszakított egy-egy, kissé összemosódott blastbeat betét, vagy Marc-féle gitárnyűvés. A hangosítás viszont volt annyira torz – legalábbis úgy jött le ott, ahol én álltam a teremben -, hogy pár szám után már nem hallottam ki a fifikásabb megoldásokat a zajmasszából, így végképp csak döngölés ment egész végig. Az együttes amúgy nagyon otthonosan mozgott a színpadon, és látszott, hogy élvezik a koncertet. Így kissé hülyén éreztem magam, mert amíg ők valóban mindent beleadtak, én addig teljesen ridegen álltam hozzájuk, mert az általuk képviselt világ elég távol áll tőlem. Az eljátszott dalokkal nagyjából képben voltam, mert az Eclipse (Divide Paths, Punisher és Glass Slide) és az id (Mowgli, Unbreakable és Dark Passenger) számaival becsülettel próbálkoztam már egy ideje, de az ezek előtti munkásságukat még homály fedi egyelőre. Furcsállottam, hogy a legutóbbi album egyértelmű húzószáma, a Vicious Circles kimaradt, mert arra kivételesen kíváncsi lettem volna, hogy miként hangzik élőben.

Külön blokkban szeretném megemlíteni azt a fenomént, ami nagyban hozzájárult az egész este negatívabb megítéléséhez. Ez pedig nem más, mint a közönség viselkedése. Értem én, hogy ilyen alkalmakkor előjön az állat mindenkiből, de ami itt ment, az már jócskán túllépte az ingerküszöböt legtöbbünknél. Jól esik ilyenkor egy felszabadult pogó, de csakis kulturált formában. Erre mit látok Veil Of Maya közben folyamatosan? A tömeg kétharmada megállás nélküli karatézásba kezdett a circle pit közepén, ahol az emberek fele azért küzdött, hogy kijusson belőle a fejre célzott rúgások elől. Ennek megkoronázása az volt, hogy a színpadon minden ötödik másodpercben megjelent valaki, hogy magát ünnepeltesse zseniális méteres fültágítójával és tutin belőtt sérójával. Az az érzésem volt, mintha egy focimeccsen lennék, ahol a fődrukkerek a pályának hátat fordítva hergelik a népet, miközben fogalmuk sincs arról, hogy mi folyik körülöttük valójában. Elég szomorú, hogy sokan csak ezért járnak ilyen eseményekre. A szórakozás mást jelent az én szótáramban, de szerintem mindenki máséban is. A kialakult helyzethez nyilván hozzájárult a kisterem mérete is, ami már a végére dugig volt emberekkel, így a falhoz passzírozva próbáltam értelmes fotókat csinálni, teljesen esélytelenül. Sajnos nem ismeretlen jelenségről volt szó, de ebben az esetben a kulturálatlanság egy új szintre lépett.

Mindezek ellenére nem éreztem magam rosszul az este folyamán, de végképp megbizonyosodhattam arról, hogy „nem minden djent, ami fénylik”. Ez a felhozatal nem igazán nekem szólt, mert inkább a műfaj atmoszférikus, lebegősebb oldalához húz a szívem. Remélem, hogy a jövőben még több hasonló irányvonalon alkotó banda eljut majd Magyarországra, valamint azt is, hogy egy még érdekesebb és változatosabb felhozatallal érkezik majd a következő matekos járat. Kezdésnek azért ez nem volt rossz, a kezdeményezés pedig kifejezetten dicséretes.

Tabiii


MySpace oldalak: Volumes, Structures, Vildhjarta, Betraying The Martyrs, Veil Of Maya