Sick Of It All - Változatlan lelkesedéssel
[2012-01-04] - Hajas

Fennállásának 25. évfordulóját ünnepelte tavaly minden idők legnagyobb hardcore bandája, a New York-i Sick Of It All. A jeles alkalomból egy spéci anyagot is kiadott a csapat XXV Nonstop címmel, de lássuk be: ez csak egy ürügy volt számomra, hogy összehozhassak egy újabb interjút az általam már hosszú évek óta imádott zenekarral. Kérdéseimre a csapat főnöke, a barátságos Armand Majidi dobos válaszolt.

Októberben csináltatok egy Európa turnét. Jól ment? Élveztétek?

Sikeres volt, meg amúgy is mindig imádunk Európában turnézni. Tökjó volt megosztani a turnébuszt barátainkkal, a Shai Huluddal, valamint a holland nyitóbandával, az All For Nothinggal. Egy csomó pozitív energia áradt belőlük, így meg tudták fogni a közönséget minden egyes bulin.

Mennyiben tér el a zenész életmód a civiltől?

Nos, úgy is mondhatjuk, hogy két életem van: otthon egy családos ember vagyok, és ez nagyon eltér a zenész léttől. A turnén alig van gondom bármire, mert mindössze egy dolgom van: a tőlem telhető legjobb koncertet adni este. Ez egy sokkal önzőbb életstílus, mint amikor otthon vagyok, mert szinte mindent a magam kényelme szerint alakíthatok. Ha hazaérek, két gyerekről kell gondoskodnom, így nem én irányítok, hanem más tényezők. Néha hálátlan meló szülőnek lenni, máskor meg elképesztően hálás tud lenni. Óriási, amikor mások találkoznak a srácaiddal, és azt mondják Neked, hogy milyen nagyszerű kölykök, meg hogy kiválóan neveljük őket. Ez azért elég komoly elismerés, de ezt ki kell várjad. Kivéve, ha turnézol, amikor is minden egyes este megtapsol Téged a közönség.
2011-ben voltatok 25 évesek. Még mindig ugyanúgy élvezed a turnézást?

Abszolút. Imádok utazni, és világot látni, sőt ebből megélni. Kényelmessé tenni az utat a legnehezebb feladat, de ha sikerült egy jól aludnunk, és a színpadon is jól érezzük magunkat, akkor a turnézás jócskán élvezetes tud lenni.
Mint mondtam, szeretem a kreatív részét is ennek az egésznek. A zenekaroknak mostanában az illegális letöltés a gondja, a kiadók pedig kevésbé engedhetik meg maguknak, hogy úgy finanszírozzák őket, mint korábban. Ennek megfelelően, ha a zenélésből akarsz megélni, több időt kell a turnézással töltened, és kevesebbet a dalszerzéssel.

Már családapák vagytok. Nehéz otthagyni őket, amikor turnéra mentek?

A srácaim azt se tudják, milyen egy átlag gyerekkor. Persze, sokat hiányoljuk egymást, amikor turnézom, de cserébe meg jó tudni, hogy két turné közt sokáig nem kell elmenni a munkahelyre, ellentétben más apákkal. Ráadásul most, hogy lassan már tinédzserek kezdenek lenni a gyerekeim, a dolgok még könnyebbek, mert sokkal önállóbbak, mint a többi tini.

A vadiúj jubileumi lemezre felvettetek 20 klasszikus Sick Of It All dalt. Mi alapján választottátok ki a számokat? Úgy értem, ezek a Ti személyes kedvenceitek, vagy más szempontok voltak a döntőek?

Már évek óta beszéltük, hogy meg kéne ezt csinálnunk, mert van jó pár régi dalunk, amiről úgy éreztük, többet érdemelnének. Az eredeti anyagokon nem is voltak rendesen feljátszva, gyengén szóltak, vagy épp a tempóval voltak gondok. Amikor megismertük Tue Madsent, tudtuk, hogy megtaláltuk azt a srácot, aki új életet tud lehelni ezekbe a dalokba, és a hozzájuk leginkább illő hangzást teszi oda.
Mindenki írt listát, hogy melyik számokat szeretné újra elővenni, és végül kiválasztottuk azokat, amikben a leginkább egyetértettünk. Félig-meddig Greatest Hitsnek is vehetjük ezt az anyagot, szóval pár számhoz nem ragaszkodunk volna, de nagy közönség kedvencek, és a koncerten imádni szokták őket egy csomó helyen.
Remélem, nem bántalak meg, de szerintem egy ilyen évfordulóra egy koncert DVD talán még ennél is megfelelőbb lett volna. Gondoltatok rá?

Egyértelműen lemezt akartunk, bár valóban nagyszerű lett volna mellécsapni egy koncert DVD-t a 25-ik évfordulót megünneplő New York-i bulinkról, de a folyamatos turnézás miatt egyszerűen nem jutott időnk az utómunkákra. Talán majd megjelenik valamikor, mert óriási buli volt, igazi ünneplés, és világszerte meg akarjuk mutatni a rajongóinknak.

Mikor jöhet ki?

Meglátjuk. Talán 2012-ben, mialatt megírjuk a következő sorlemez dalait.

No és az mikor jelenik meg?

Nem tudok biztosat mondani, mert a legutóbbi turné óta még nem lógtunk együtt, így dalírás se volt. Ha majd újra összejövünk, sokkal pontosabban meg tudom mondani, mikorra várható. Úgy saccolom, hogy egy 2013 február környéki megjelenés kábé reális lehet.

Meg tudnál már osztani valamit az olvasóinkkal az új számokról?

Pete (Pete Koller, a gitárosuk - Hajas) meg én írjuk a dalok javát, és jelenleg külön-külön dolgozunk rajtuk. Amikor elkezdjük megosztani egymással a témákat, akkor látjuk csak, milyen irányt fog venni a lemez. Az utolsó két lemez vonalát mindnyájan élveztük, úgyhogy talán az azokon hallható legnépszerűbb dalokhoz fog hasonlítani, remélhetőleg megspékelve néhány új elemmel, hogy azért megmaradjon a zenénk frissessége és változatossága.

Hozzáállásban amúgy mik a fő különbségek a korai és a mai Sick Of It All között?

Ma már sokkal komolyabban vesszük a bandát. Korábban nem is gondolkodtunk ilyeneken, hogy karrier, inkább csak szórakozásból csináltuk. Persze a gondtalanság segít egy fiatal muzsikusnak. Egy csomó zenekar feloszlik, mert stresszelnek a jövőn, meg hogy hogyan fognak ezzel pénzt keresni. Amíg néhány barátunk feloszlatták a zenekaraikat, meg inkább fősulira mentek, mi folytattuk a muzsikálást, a turnézást, és megmaradt a vicces, kötetlen hangulat, még ha nem is kecsegtetett túl sok lóvéval ez az életstílus. Végül mákunk volt, hogy befutott a banda, és meg tudunk élni belőle. Ami az egymáshoz való viszonyunkat illeti: muszáj ügyelnünk, hogy mindannyian egyforma erővel húzzuk a banda szekerét, és ne csesszünk ki a másikkal azáltal, hogy elhenyéljük vagy nem vesszük komolyan a zenekari teendőket.
A Sick Of It All minden idők egyik legsikeresebb hardcore bandája. Előfordul, hogy más csapatok irigykednek Rátok?

Zenekara válogatja, meg persze az, hogy mennyire népszerűek. Persze a kevésbé ismertek keserűbbek, és hamarabb hajlamosak arra, hogy szarságokat beszéljenek. A legtöbb banda boldog, hogy új szintre emeltük a hardcore-t, de az évek során akadt pár féltékeny is köztük. Néha az embereknek teljesen torz és hibás elképzelésük van arról, hogy mennyi pénzünk van. Ha például meghallják, hogy milyen sok lóvét kapunk egy koncertért, talán egyből arra gondolnak, hogy ez így megy. Fel se merül bennük, hogy egyben micsoda költségeink is vannak, vagy fogalmuk nincs arról, hogy cserébe sokkal kevesebb pénzért játszunk le egy másik bulit. Vannak jobb és rosszabb évek. Egy bandában játszani olyan, mintha folyamatosan lakomák és koplalások közt ingáznál. Amikor dalokat írsz, nincs bevételed, így muszáj szerényen élned, és megpróbálni kihúzni valahogy a következő turnéig. Ez a megalázó valóság, amiről gőzük sincs a ránk neheztelőknek.

Mindenki hardcore srácokként ismer Titeket, de szeretitek a metalt is? Mik a fő kedvencek?

Mindnyájan metalfejként kezdtük, és együtt jártuk a fémes bulikat. New York környékére nagyban hatott a NWOBHM, ami nélkül egyikünk sem lenne ma zenész. Az örök metal kedvencek nálam az első két Iron Maiden lemez, a régi, ’70-es évekbeli Judas Priest, a Fast Eddie korszakos Motörhead, illetve a Metallica Master Of Puppets-e és a Slayer Reign In Bloodja.

A zenén kívül van más hobbyd?

Hatalmas rajongója vagyok a labdarúgásnak! (Azért fordítom ilyen hivatalosan ezt a szót, mert külön kihangsúlyozta, hogy nem az amerikai fociról, hanem a hazánkban is ismertről beszél - Hajas) Állandóan nézem a mérkőzéseket, és turnén is igyekszem kimenni rájuk. Amikor otthon vagyok, annyi meccsére nézek ki a New York Red Bulls labdarúgó klubnak a fiammal, amennyire csak képes vagyok. Hatalmas volt látni pár éve az Újpest csapatát Magyarországon, mert az egyik szervezőnk haverjai kőkemény Újpest szurkolók, és szereztek nekem meg pár Madball-os srácnak jegyeket rá. Viszont nem nagyon játszom magát a játékot, mert mindig azon izgulok, hogy megsérülök, és akkor le kell mondanom valami fontos turnét!
Milyen típusú filmeket és TV sorozatokat szeretsz?

Az intelligensebb filmeket és műsorokat szeretem, amik nem felszínesek meg ripacskodók. A tipikus Hollywood-i produkciók nem nekem szólnak, és nem is szoktam kötelező jelleggel elvárni a happy endet. Néhány kedvenc filmem: Mechanikus narancs, Ragyogás, A bárányok hallgatnak, Bombabiztos, A boldogságtól ordítani, Az ifjú Frankenstein, Szerelem és halál. A kedvenc sorozataim a cikis Star Trek, a Maffiózók, a Vándorcirkusz, a Family Guy, a Robot Chicken (ez utóbbi hazánkban ismeretlen, ezért nem is fordítottam le, hisz ezáltal nincs magyar címe - Hajas), és szeretek történelmi dokumentumfilmeket is nézni.

Hajas


Az előző Sick Of It All interjúnk itt olvasható.
Legutóbbi lemezükről itt írtunk.
Zenekari weboldal itt található.
Belehallgatáshoz pedig itt a MySpace-es oldaluk.