Metallica (könyv)
[2011-03-31] - Hadean

A világ egykori legjobb metal bandájáról, a Metallica-ról teljes értékű életrajzi könyvet írni nem kis feladat. Joel McIvernek – aki már több neves metal újságnak írt karrierje során – azonban, hosszú évek embert próbáló adatgyűjtését követően, mondhatjuk, hogy sikerült. A Föld egyik legismertebb zenekaráról lévén szó, sok korábban publikált infoval és sztorival találkozhatunk, viszont minden korábbinál részletesebb, összefogottabb formában. A történet kulcskérdései adottak: mióta metal a metal, és Metallica a Metallica, és most (elvileg) meg is kapjuk a válaszokat, melyeket természetesen mindenkinek szíve joga saját megítélése szerint értelmezni – ehhez remek támpont ez a kötet.

A könyv alapvetően kronológiai sorrendben veszi sorra az eseményeket, néhányszor fordul csak elő apró időbeni ugrálás, az aktuális téma alaposabb körüljárása érdekében. Az első fejezetben, rövid leírásokban megismerkedhetünk a majdani Metallica tagok előéletével, egészen gyerekkoruktól kezdve. A fókusz már itt is Lars Ulrich-on van – akiről sok mindent megtudhatunk édesapja jóvoltából –, hiszen ő a központi személye a banda megszületésének. Olvasmányos, könnyen vizualizálható stílusban adja elő a szerző a történeteket, melyek közt akadnak roppant élvezetesek és kevésbé jelentékenyek egyaránt. A következő fejezetekben Lars és James Hetfield életútja hamarosan keresztezi egymást, és kiderül – sokunknak bizonyára nem nagy meglepetést jelentően –, hogy nem sok híja volt, hogy végül nem kerül sor a két ego kooperációjára, és így az együttes megalakulására. A kezdeti időszak kulcsszereplői, a formálódó zenekar tagjai mellett, Brian Slagel és John Kornarens, akik az első próbákat, felvételi és fellépési lehetőségeket segítettek megvalósítani Larséknak. Kiemelkedő helyszín 1982 körül a Troubadour, ami több jelentős koncertnek adott otthont. Nem biztos, hogy mindnyájan ismerjük Kenny Kane nevét, és tudjuk, miért is annyira fontos személy ő a Metallica életében. Ez még számos emberre áll, akik igazán méltóak arra, hogy e köteten keresztül megismerje őket a nagyvilág.

Sokan azt gondol(hat)ják, hogy ennek a csapatnak minden könnyen ment, mindig segítették őket, a seggüket nyalták, és azért jutottak ilyen messzire, mert valaki végül csak megkaparintotta a lelküket. A 382 oldalból (remélhetőleg) mindenki számára kiderül, hogy egyáltalán nem erről van szó. Ugyanolyan háttérrel és esélyekkel indultak, mint bármely más, közönséges formáció. Az viszont, ami idővel mindenki fölé emelte őket, nincs meg akárkiben: mindenüket feladták, és egy teljesen új zenei kultúra megalkotására tették fel akkor még fabatkában mérhető életüket. A thrash metal (amelyet akkor még nem így hívtak) határozta meg napjaik minden pillanatát. Persze a bulizással, piálással, drogozással ők is megnehezítették a saját dolgukat, akárcsak minden halhatatlanná lett zenekar. Kezdetben páran hittek bennük, néhány év múlva pedig a kegyetlen erőfeszítések árán megszerzett népszerűséggel járó nyomást James és társai sem tudták a helyes módon feldolgozni – minden bizonnyal ez lehetetlen is –, de végül csak felálltak, így ma is aktív résztvevői az újraéledt thrash metal színtérnek, és emellett a világ legkedveltebb zenekarainak járó státuszt élvezik.

Mindez igazán izgalmas, hangulatos tálalásban, már-már életszerű közelségben tárul az olvasó elé. Az elbeszélő szakaszokat sok-sok interjúrészlet színezi, amelyekből nem csak a Metallica több szemszögből való megítélése, de a színtér korrajza és az interjúalanyok habitusa is hitelesen kiszűrődik, ami az élvezetek korlátlannak tűnő habzsolását eredményezi a minden apró, de lényeges információra kíváncsiak számára. Így derül ki például, milyen ellentétek feszülnek San Franciso és L.A. között, valamint arról is meggyőződhetünk, hogy az akkor még Celtic Frost főnök Tom G. Warrior mennyire objektíven és helyesen látja a dolgokat.

Végezetül szeretnék idézni pár sort, melyeket a Dimmu Borgirt erősítő Silenoz mondott, és szerintem ez a könyv (egyik) fő tanulsága – a Metallicára nézve is: „Mondhat bárki, amit akar, de szerintem a nyolcvanas évek kizárólag a metalról szólt, legyen az extrém vagy sem, és szerintem ilyen még egyszer nem lesz. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a metal manapság halott – egyáltalán nem –, de az az érzés, az az atmoszféra, ami a nyolcvanas években uralkodott, egyedülálló és megismételhetetlen...” Ám Őket illetően, akik ott voltak akkor, és itt vannak ma is, van okunk reménykedni, bármiben. Mindenki számára ajánlott olvasmány ez, a rajongóknak és azoknak is, akik nem értenek egyet a 13-as számú mítosszal.

Hadean