A parfüm – egy gyilkos története (könyv)
[2010-04-16] - dzsi

„Az emberek behunyhatják szemüket a nagyság előtt, a szörnyűség előtt, a szépség előtt, fülüket is eldugaszolhatják a dallamok vagy a hízelgő szavak elől. De az illattól nem menekülhetnek. Mert az illat a lélegzet testvére. Vele együtt lopakodik be az ember testébe, nélküle nincs élet, nem lehet kikerülni. És az illat közvetlenül a szívbe hatol, és ott határozottan dönt vonzalomról és megvetésről, undorról és kedvességről, szerelemről és gyűlöletről.”

Egy roppantul rendhagyó, absztrakt élettörténettel ismerkedhetnek meg mindazok, akik kezükbe veszik Patrick Süskind német író és műfordító 1985-ös, A parfüm – egy gyilkos története című, lassacskán kortárs-klasszikussá érő regényét. A mű zsenialitását mi sem bizonyítja jobban, mint hogy összesen negyvenhat nyelvre fordították le, világszerte tizenöt millió példányban kelt el, illetve 2006-ban egy egészen sikeresnek mondható filmadaptáció is készült belőle.

A történet a XVIII. századi Párizsból indul, amely azidőtájt a kor legorrfacsaróbb városának számított. Az óriási népsűrűségnek és az akkoriban még teljes mértékben mellőzött higiéniai eljárásoknak köszönhetően mindent elárasztott az emberi izzadtság-, vizelet-, és ürülékszag, a romlott élelmiszerek poshadt „aromája”, a gyakori, pusztító járványokba belehalt emberek, illetve elhullott állatok átható, maró bűze, és megannyi apróság kellemetlen kipárolgása, amelyről manapság nem is gondolnánk, mekkora kínszenvedést okozhatna szaglószervünknek.

E felettébb mostoha környezetben látott napvilágot Jean-Baptiste Grenouille, azon a helyen, ahol az imént taglalt körülmények már szinte az elviselhetetlenségig fajulnak: a halpiacon. Zabigyerekként, a sárban, belsőségek között született meg, anyja azonnal sorsára hagyta, akit csakhamar kivégeztek Grenouille (az író végig vezetéknevén szólítja, amely békát jelent) rikácsoló felsírásának következtében. Különleges gyermek volt. Hihetetlen, emberfeletti érzékkel viseltetett az illatok iránt: akár kilométerekről megérzett egyetlen nyíló virágot, de még a kövek vagy egy rozsdás ekevas mások számára érzékelhetetlen szagfoszlányait is képes volt felfogni; a sors fintoraként Ő maga azonban semmiféle testszaggal nem rendelkezett. A beszéd képességét is csak néhány évesen kezdte elsajátítani szép lassan, az agya által már „regisztrált” aromák függvényében, így tehát olyan furcsa fogalomköröket, mint az érzelmek, a vallás, a barátság, a bűn, a tisztesség, az erkölcs, abszolút nem értett. Mindössze néhány ilyetén dologra volt fogékony, ráadásul azokra sem tudatosan, inkább pusztán vegetatív, megnevezetlen zsigeri megnyilvánulásokkal. Gyermekkorában kézről-kézre adták fizetett nevelőnők és kolostorok között, mivel szinte mindenkit valamiféle megmagyarázhatatlan viszolygás fogott el már a puszta jelenlététől is. Így került végül egy cserzőműhelybe ifjoncként, ahol kínkeserves, még tagbaszakadt felnőtteknek is megterhelő munka közepette élte mindennapjait. Néhány év elteltével – remek munkavégzésének eredményeként – gazdája napi egyórás kimenővel jutalmazta, amellyel a belváros gazdagabb részein tett kitérőinek során az érzékek egy új birodalma kerítette hatalmába: a parfümök. Ettől fogva csak ez az egyetlen dolog éltette. Egy későbbi sétája alkalmával további, mindenek feletti bűvölet lett úrrá rajta: egy barackot magozó, vörös hajú, rózsaszínbőrű lány illata, akit azonban annyira megijesztett egy sikátorban, hogy kénytelen volt megfojtani, hogy orrával alaposan végigkövethesse testének vonalát. Attitűdjéből adódóan azonban egy pillanatra sem érzett semmi szorongást lelkében. Egy napon ráköszöntött a szerencse: Guiseppe Baldini parfümkészítő mester - aki egykoron szakmájának legjobbja volt, de mára a csőd szélén állt -, ráeszmélve a kamasz kivételes tehetségére, azonnal maga mellé vette, így főhősünknek alkalma volt kitanulni e nemes foglalkozás csínját-bínját. Amint újra meggazdagította Baldinit - akitől ezzel megkapta a szabad költözéshez szükséges segédpapírt -, tovább is állt. Évekig vándorolt remeteként, míg végül Grasse városában telepedett le, ahol egy betakarító műhelyben tovább tökéletesítette ismereteit az illatok konzerválásáról, majd egy újabb gyönyörű (természetesen számára nem a külsőben nyilvánult ez meg, mert az teljesen hidegen hagyta) leányzó hatására elhatározta: elkészíti a világ legjobb parfümjét, amelyhez éppen nagykorúvá érő szűzlányok illatára volt szüksége, ezt pedig nem volt rest megszerezni a tanultak segítségével. A városlakókat lassacskán beteges rettegés fogta el Grenouille sorozatos, rémisztő gyilkosságaitól, amelyeket a nagy mű elkészítésének érdekében vitt véghez, természetesen bűntudat nélkül, hiszen nem ismerte/érezte ennek jelentését; tetteit pusztán azon önző, felsőbbrendű érdek vezérelte, hogy bebizonyítsa: az egész világ felett áll. A nyomoknak köszönhetően végül rábukkantak, és azonnal kereszt általi halálra ítélték a város főterén, melyre tízezer ember gyűlt össze, életének fő alkotását pedig e napon vetette be. Ennek következményét azonban már nem árulnám el azok miatt, akik esetleg nem látták még a filmet sem.

A regény kilencven százalékban leíró/elbeszélő jellegű, amelyet az író elképesztő alapossággal, briliáns módon oldott meg, Farkas Tünde fordítását pedig szintén csak méltatni lehet. A fontosabb szereplőkről lényeglátó, részletes személyiségképet kapunk, a helyszíneket pedig szinte magunk előtt látjuk minden apró részletében. Süskindnek az adott kort is remekül sikerül lefestenie, emellett sok helyütt játékosan figurázza ki az időszak tudományos fejletlenségét. A történet esszenciáját azonban az adja, hogy egyáltalán nem a cselekmény sodrásával éri el, hogy az olvasót a regényhez kösse, hanem pusztán Grenouille hihetetlenül absztrakt, különleges, tetteit akaratlanul befolyásoló jellemével. Ráadásul még azt is sikerül elérnie, hogy valami megmagyarázhatatlan oknál fogva, a több mint két tucat gyilkosság ellenére sem egy egyszerű, torz lelkű hóhérként tekintsünk Jean-Baptistera. Kimagasló élmény olvasni.

dzsi