Neck Sprain, Szeg, The Ministers, Chrome Rt., Szélső Érték – 2009. december 5., Debrecen, Új Vigadó
[2009-12-09] - downer

Megint szombat, megint Vigadós koncert. Szó se róla, meg tudnám szokni ezt a felállást, a gond csak annyi, hogy kevésszer jutnak el hozzánk igazán jó zenekarok, és sajnos a helyi erők között is nagyítóval kell keresni a valóban minőségi árukat. Most viszont szülinapot ült a Szeg, és hozzájuk csapódott a nálunk elég ritkán megforduló Neck Sprain, úgyhogy lehetett bízni abban, hogy nem lesz unalmas az este. Sajnos ezúttal nem voltak olyan sokan, mint előző héten, pedig én azt gondoltam, hogy a fiatalokat jobban megmozgatja majd egy ilyen buli egy black/death fesztiválnál, de nem ez történt: a közönség soraiban sokkal több helyi underground „hős” villázott és iszogatott, mint szimpla zenerajongó.

A nyitó Szélső Értékről mindeddig nem is hallottam, és bár otthon belefüleltem a számaikba, annyira nem tetszett a mutatvány. Végül aztán csak az utolsó két dalukat sikerült elcsípni, és laza, a helyi nagyágyú Tankcsapdát is megidéző rock'n'rolljuk nem is győzött meg igazán. Gondolkodtam is, hogy mit is keresnek itt ezzel a zenével, de aztán a Szeg bulin rájöhettem: énekesük az a Papp Zsolt, aki anno a Szeg első felállásában volt tag (csak azóta kissé kikerekedett, emiatt nem ismertem rá).

Az őket követő, Chrome Rt. is a „mit keres itt ez a zenekar?” - jelleget erősítette bennem, lévén az általam kevéssé kedvelt hard rockos, heavy metalos vonalon mozognak, ami abszolút nem illett a többi modernebb, fiatalosabb és durvább „zajáradat” közé (az említett Szélső Érték kivételével). Éppen emiatt nem is bírtam sokat belőlük, habár az tény, hogy jól szóltak, és a tagok értik is ezt a szintetizátorral megtámogatott, Pokolgép-közeli zenét. A kisszámú közönség pedig örömmel fogadta ezeket a témákat.

A harmadikként színpadra lépő The Ministers már jobban ideillett, dallamos metalcore-juk azonban számomra érthetetlen módon alig mozgatott meg valakit. Az rendben van, hogy talán nem a legismertebb csapatról van szó, de ez a stílus manapság még mindig igen népszerű, ha eltekintünk attól, hogy Magyarország mindig évekkel van lemaradva a trendek mögött.
Az derült tehát ki a számomra, hogy Debrecen még Pesthez képest is kicsit öregurasan veszi a lapot, ami az Internet korában elég furcsa. A fővárosi legények ennek ellenére becsülettel lenyomták a koncertet, s bár a színpadon alig fértek el, akár még a küzdőtérre is lemehettek volna, mert olyan lassan kapcsoltak a jelenlévők.

Ezt követően a Szeg vette birtokba a deszkákat. Jómagam főleg a régiebbi anyagaikat kedvelem, így miután Jozsó kiszállt, s láttam őket az új énekessel (Todonai József), kicsit el is vesztettem a beléjük vetett hitemet, így a tavalyi munkájukat (Hazaértem) csak e fellépés előtt hallgattam meg először.
Mivel ez egy jubileumi koncert volt, régi tagok vendégszereplésével, nem féltem attól, hogy mást kapok, mint amire vágynék: rengeteg régi dal hangzott el, amik sokkal közelebb állnak a szívemhez, mint a vége felé elhangzó frissebb szerzemények. Mondjuk azt néha túlzásnak találtam, hogy az amúgy sem túl nagy színpadon egyszerre mind a négy, zenekarban megfordult énekes felbukkant (csodával határos módon a hangosítással még ilyen esetekben sem volt gond). Az olyan számok viszont, mint a Big Pig Joy, a Caroline, a Down Hill, a Silly Laws, a Szeg, az Öngyilkosok Dala vagy A Legjobbakat Reméld - a gitáros Karesz mindig is vastagon megszólaló hangszerének köszönhetően - rendesen megdörrentek. Ezt majd azok is megtapasztalhatják, akik megveszik az erről a buliról kiadott DVD-t.

A záró Neck Sprain buliját úgy másfél évvel korábban nagyon vártam volna, ám nyári, Hegyaljás találkozásunk óta már nem lelkesedem annyira zenéjükért, mint korábban. A legfőbb ok abban keresendő, hogy élőben már szinte egyáltalán nem erőltetik első két, szerintem zseniális (főleg a kettes True Soul Dead Body) albumuk dalait, amik abszolút olyanok, amiket élőben hallana szívesen az ember: durva, középtempós, fejrázásra ingerlően húzós rifftengerek. Mondjuk a legutóbbi anyagukkal, illetve a két új számmal (Goliath, Blacken Tides) sincs alapvető gond, mindössze a megfelelő arányok kiválasztásakor billenteném a mérleg nyelvét egy kicsit a régebbi dolgok felé.
A basszusgitáros Nagy Levi által vezetett brigád szintén elemében volt: láthatóan ők mozgatták meg a legtöbb embert, a levegő magas alkoholtartalma miatt pedig igen vidáman pörgöttt mind a zenekar, mind a közönség. Janó Misi még mindig az ország legmókásabban kinéző muzsikusa, aki emellett még gitározni is tud.
Mindenkinek kisimult az arca az olyan zúzdáktól, mint a Look At Yourself!, a How Dare You?, a Pray, a W.A.R. vagy az Intoxicated, az énekes Apey remek hangi adottságai mellett pedig továbbra is egy igencsak ellenszenves figura számomra.

Összességében tehát egy élvezetes estén vehettünk részt, a kisszámú közönség ellenére is. Bízzunk azért benne, hogy tíz év múlva még mindig lesz részünk efféle szegelésben.

downer

Koncertfotók: downer


Myspace oldalak: Szélső Érték, Chrome Rt., The Ministers, Szeg, Neck Sprain