I. Full Of Anger Death/Black Metal Fesztivál – 2009. november 28., Debrecen, Új Vigadó
[2009-12-03] - heavymetal.hu

Nem is tudom, mikor jártam utoljára debreceni koncerten. Hiába élek itt, mostanság elég ritkán szerveztek olyan megmozdulást, amire valóban nagy kedvvel néztem volna le. Ez persze nem azt jelenti, hogy nincsenek koncertek nálunk, egyszerűen csak engem nem érdekelnek. Az ősz végére viszont csak összejött az eredetileg nyárra tervezett, a Chromized Land fesztivál folytatásaként hirdetett Full Of Anger buli, ami erősen stílusorientált (black/death metal), de azért továbbra is életképes vállalkozásnak tűnik. Szó se róla, az utóbbi időben eléggé eltávolodtam e két műfajtól, szerintem ugyanis kifulladni látszanak. Itt a cívisvárosban azonban még mindig sokan rajonganak a fordított keresztekért, a pentagramokért, a vérért és a belekért. Ennek megfelelően ezen az esőáztatta estén igen sokan begyűltek az Új-Vigadóba: közel kétszázötvenen lehettünk a monstre, hét zenekaros aprításon (sajnos, az általam leginkább várt Borholmot kihagyni kényszerültünk).

Kezdésként a helyi Domhring nyitott. Úgy egy évvel ezelőtt írtam bemutatkozó demojukról, és már az is biztató elemeket tartalmazott, s ez a koncert is bizonyította, hogy van keresnivalójuk az éjfekete metalpalettán. Habár a kritikámban épp arról írtam, hogy kicsit talán előtérbe került az ének, élőben éppen a mikrofont szorongató, a kicsit Devin Townsendre emlékeztető Georgius vitte a prímet. Nagyszerű frontemberként viselkedett, jól ellensúlyozta a gitárosok „karóba húzott” („itt megálltam, nem mozdulok innen”-szerű) színpadi ténykedését. Természetesen az említett demoról is elhangzott pár nóta, illetve két feldolgozás (Satyricon, Carpathian Forest) is felcsendült. A hangzás kellően karcos és telt volt.

downer

A Domhring „becsületes iparosmunkája” után következett számomra a fesztivál meglepetése. Legnagyobb sajnálatomra a Dim Vision nem tudott aznap este eljönni, pedig Suta Bence és csapata kifejezetten jó koncerteket szokott adni, így az eddig előttem ismeretlen Dispassion lépett a színpadra. A fiatal srácok valósággal felborították a Vigadó színpadát, akkora erővel és lelkesedéssel csaptak a húrok közé. A miskolci trió olyan vehemenciával és energiával adta elő változatos és technikás death metal muzsikáját, hogy szem nem maradt szárazon, fej nem maradt rázás nélkül. Sohasem voltam valami nagy rajongója a hardcore és crossover dolgoknak, de a néha felbukkanó deathcore-os „breakdown”-ok igazán jót tettek a Dispassion dalainak. A 2008-ban alakult csapatnál persze akadnak még pontatlanságok itt-ott (gondolom a rutin hiánya miatt), viszont a koncertjükkel meggyőztek arról, hogy érdemes lesz figyelni a pályájukat.

Angol

Sokszor gondolkodtam már azon, vajon egyik-másik zenekar miért nem jön el Debrecenbe játszani? Általában azzal a naiv válasszal intéztem-intézem ezt el, hogy ide még Pest is elég messze van, így érthető, hogy kevesen tudják megoldani a leutazást (vagy csak a szervezők bénák?). Ennek ellenére a pécsi Malediction, ha első alkalommal is, de ellátogatott hozzánk, és azt hiszem, meg is érte nekik. Legfrissebb anyagukról (Reductio Ad Absurdum) szintén írtam már korábban, ahol is a hangzáson kívül komolyabb problémával nem találkoztam, így bíztam benne, hogy élőben majd rendesen megdörrennek a dalok. Így is lett: ahogy az este során gyakorlatilag mindenki, ők is remekül szóltak, tehát igazságot szolgáltattak az olyan nótáknak, mint a Flood, a The Army Of Those Begging For Mercy, vagy az olyan korai daraboknak, mint a The Survivor vagy a Flowing Anger (nagyon vártam a The Time Of Pressure második részét, de hiába).
A szomorú hír az, hogy a Reductio-t is feléneklő Terdik Zoltán helyett már más énekes van a csapatban, bár beugróként még őt láthattuk a színpadon, és a csapat elmondása szerint próbák nélkül nyomta le a bulit, ami meg sem látszott, jól együtt élt a muzsikával.

downer

Nos, a Spiritual Ravishment-ről sok mindent nem tudok mondani. Jöttek, láttak és daráltak egy nagyot. A tagok erősen militáns image-ével (egy őrült hardcore énekessel) és ilyen dalokkal, mint a Grinding On és a God At My Feet egy jól olajozott hadi gépezet benyomását keltették a nézőkben. A nagy dúrás után nem hagytak túlzottan mély nyomot Ravishment-ék lánctalpai, legalábbis bennem nem. Összegezve egy korrekt death/grind bulit nyomtak, de semmivel sem többet.

Angol

Ezt követően egy minden szempontból hazai brigád következett, mégpedig az Angerseed. A szervező Mányák Peti által vezetett banda kisebb változásokon esett át, mióta először láttam őket: most már két gitáros van a csapatban, ami tovább vastagítja hangzásukat. Pechjükre az egész buli során nekik jutott a legrosszabb sound, valami állandóan gerjedt, és kissé kásás volt az egész.
Jobban is tetszett februári, Lovardás koncertjük, mint ez, egyrészt mert több tér jutott a basszer Antinak arra, hogy szőke hajzuhatagával szétkarmolja a deszkákat, másrészt egy gitárral jobban ütöttek a számok. Mondjuk a Napalm Death feldolgozás (Suffer The Children) üdítőleg hatott, és Mányák - szokásához híven - remekül vezényelte le a bulit, de volt is és lesz is ennél jobb fellépésük.

downer

Az Angerseed állat hangulatú bulija után olyan percek következtek, amelyekre nem igazán számítottam. Valóságos népünnepély kerekedett, amint megkezdték műsorukat a fesztivál „tékozló fiúi”, a Christian Epidemic tagjai. Személy szerint régóta nem hallottam a csapat háza tájáról semmi hírt, de ezen az estén mindenki meggyőződhetett arról, hogy Epidemicék jobbak, mint valaha! Kocsis Zoltán frontembertől megtudtam: ez a buli egy rendhagyó eseménynek számított, ugyanis a dalszerzés kellős közepén gondoltak egyet, hogy ki kellene próbálni a friss dalokat élőben. Az eredmény nem maradt el. Három új szerzemény zúdult ránk a hangfalakból, cím szerint az Ezer Harang, az Apokalipszis és a Bíbor Ünnep.
A legutóbbit kiemelném thrash-es, már-már slayeres középrésze miatt, ami nagyon betalált. Nekem úgy tűnt, mintha az eddiginél kevesebb szerepet kapott volna a szinti, de lehet, hogy csak a keverés miatt éreztem így. Természetesen a rajongók nem engedték le a színpadról a bandát, amíg (hosszas kántálás után) el nem játszották A Prófétát és talán a legismertebb Epidemic dalt, A Fájdalom Koronáját. Az est számomra leghangulatosabb buliját nyomták a fiúk. A rajongótábornak pedig még egy kicsit türelmesnek kell lennie, ugyanis az új dalokat lemezen majd csak 2010 tavasza körül hallhatják.

Angol

Koncertfotók: downer


Myspace oldalak: Domhring, Dispassion, Malediction, Spiritual Ravishment, Angerseed, Christian Epidemic