The Unholy Alliance Chapter III. - 2008. november 16., Bécs, Gasometer
[2008-11-18] - necroticus

Nagyon régóta vártam már a pillanatra, hogy újra élőben láthassam a Slayer-t, hiszen kölyökkorom egyik kedvenc bandájáról van szó, mely azóta is masszívan tartja magát a nagy favoritjaim között. Talán valamikor nyáron tudtam meg, hogy újra elérhető közelségbe kerülnek az őszi turné folyamán, aminél –már ha zenéről van szó- jobb hírrel nehezen találhattak volna be. Különösen azok után voltam rájuk kíváncsi, hogy egy csomó helyen lehetett hallani olyan pletykákat, hogy a következő album után feloszlanak, de mint az a Tom Araya-val készített, pár napon belül megjelenő interjúból kiderül majd, ez hál’istennek kamu.

A kicsit hirtelen jött interjúajánlat miatt a koncert napján a kezdéshez képest meglehetősen korai időpontban, délután egy órára kellett a bécsi Das Triest szállodába érnünk, ahol a csapat az újságírók kérdéseire válaszolgatott. A roppant lelkes, és kedves barátoknak köszönhetően végül sikerült időre odaérnünk az osztrák fővárosba, amit ezúton is nagyon szépen köszönök Nekik! Amikor végeztünk a hotelben, még mindig bő három és fél óra állt rendelkezésünkre a jegyen feltüntetett kapunyitásig, de mivel az égen elég sötét felhők gyülekeztek, a szabadtéri séta helyett inkább úgy döntöttünk, megkeressük a Gasometer-t, aminek az az érdekessége, hogy ezek az épületek anno gáztartályok voltak, melyekben most többszáz lakás, kávézó, étterem, iroda és bolt mellett ez a koncertterem is helyet kapott.

A jegyen szereplő 18.30 helyett már hat előtt elkezdték beengedni a népet, és gyanítom, hogy legkésőbb fél hétkor el is kezdhette a bulit az este első versenyzője, az Amon Amarth. Mi olyan hét körül értünk be, és már csak kábé 20 percet láttunk belőlük. Ezt mondjuk nagyon sajnáltam, de amúgy álmomban nem gondoltam volna, hogy a svédek fognak kezdeni, de hát sajnos ez van... Egyébként nagyon látványos, és durva koncertet adtak, az este fő attrakcióját képező Slayer-en kívül szerintem rajtuk volt a legnagyobb mozgás a küzdőtéren.
Rövid szünet után a zúzdát az amcsi Mastodon folytatta, akik ugyan hozták a formájukat, viszont agyalós témáik megítélésem szerint inkább kicsit leültették a bulit, minthogy dobtak volna rajta. Összességében nagyon meg voltam elégedve a produkciójukkal, ami főleg azért nagy szó, mert a gitáros Bill Kelliger - kórházi kezelése miatt - nem erősíthette a banda sorait, de állítólag a hamarosan induló saját turnén már ő is fellép majd a többiekkel együtt. Ők is olyan 50 perc körüli játékidőben szórakoztatták a nagyérdeműt pazar hang- és fénytechnikával megtámogatva.
Aztán jött a Trivium. Na, ők egyébként sem tartoznak a kedvenceim közé, és ezek után sem fognak, ebben egészen biztos vagyok. Ugyan a kezdés meglepően jóra sikerült, a csattanós belépő után viszont jött a szokásos lopástenger, ami meg kell, hogy mondjam, engem egyáltalán nem nyűgözött le. Nem ez volt az egyetlen dolog, ami miatt ez a szűk egy óra kiakasztott. Magát a zenét még el is hallgattam volna valahogy, pláne hogy a színpadképük nagyon is jó volt a srácoknak, de hála a hangosító „szakembernek” ez a koncert finoman szólva megdugta a fülemet. Olyan elképesztően brutális volt a lábdob, hogy nem hazudok: a nadrágom szára végig szinte lobogott. Ahogy elnéztem a körülöttem állókat, többeknek szintén nem tetszhetett a dolog, mert sokakat láttam - dobhártyájukat védendő - befogott füllel ácsorogni. Amikor a repertoár végén legördült a függöny, olyan jólesett a csend, mint még soha.
A bevettnél egy kicsit hosszabb szünet után aztán bőven kárpótoltak minket az elszenvedett Trivium-os borzadályért. Életem második Slayer koncertje egy csepp kétséget nem hagyott bennem affelől, hogy nem véletlenül olyan hihetetlenül sikeresek még mindig. Ha a fénytechnika az előző fellépőknél jó volt, akkor erre már nem is igazán találni szavakat, ráadásul nagy gyönyörűségemre a hangosító arcnak is megjött a jobbik esze. Azzal indítottak, hogy az átszerelés előtt felhúzott fehér függönyre vetítettek, majd jött egy kis fény-árnyék játék, végül lerántották a leplet, és kezdetét vette az iszonyatosan tömény és vérprofi show. Szó szerint baromi sűrű volt a program, hiszen ha jól számoltam, több mint másfél órán keresztül nyomták, és ebből nem mondhatnám, hogy sokat fecsérelt el holmi dumálásra a jó öreg Tom. Persze ezt egy másodpercig sem bánta senki.:)

A régi, jól bevált Slayer slágerek mellett azért hallhattunk egyet s mást a legutóbbi lemezről is, és dacára annak, hogy megjelenésekor mennyire megosztotta a rajongótábort a Christ Illusion, itt egyöntetű zúzás volt a válasz a közönség részéről még ezeknél a daloknál is. Érdekességképpen megemlíteném a színpad hátterét is, mert míg a többi bandának „sima, egyszerű” háttérvászna volt, ami a koncertek végeztével továbbgördült a következő csapat logóját hirdető rongydarabra, addig az est fénypontjának természetesen ebben is különleges bánásmód járt. A show alatt a ledes megoldású háttéren végig különböző minták futkostak, pörögtek-forogtak, villogtak, közeledtek-távolodtak, stb., így végképp nagyon látványos volt az összhatás.
Tulajdonképpen egyetlen szóval tudnám jellemezni a bulit, mégpedig azzal, hogy TÖKÉLETES volt, csupa nagybetűvel. Apró szépséghiba, hogy a hely üzemeltetőivel valaki közölhetné, hogy jó lenne, ha kitennének egy-két kukát, mert a koncertek végére bokáig jártunk a műanyag poharakban, amin többen sikeresen el is vágódtak. Továbbá ha fél hetes kapunyitást írnak a jegyre (amin az Amon Amarth neve nem is szerepelt, a Mastodon-é pedig hibásan), akkor azt tartsák is be, mert így velünk együtt sokan lecsúsztak a műsor elejéről.

Ennyi viszont igazán belefér, és legalább tizenegy után pár perccel már vége volt, így nem hajnalok hajnalán kellett hazaindulnunk. Biztos vagyok benne, hogy aki eljött, az mind elégedetten távozott, és boldog, hogy legalább egy rövid ideig részese lehetett ennek az olajozottan működő brutális csodának.

necroticus


Az előző Amon Amarth lemezről itt, a Mastodonról itt, a Triviumról itt, a Slayerről pedig itt írtunk.
Myspace oldalak: Amon Amarth, Mastodon, Trivium, Slayer.