Down – 2008. március 28., Prága, Klub Roxy
[2008-04-02] - downer

2008. március 28. valamikor délután, valahol Brno közelében, egy benzinkút parkolójában a lerobbant kocsijuknál veszteglő ismerősökkel találkozva útitársaimmal úgy döntöttünk, hogy ideje megebédelni. Folyik a csevely, közben egyre csak fogy a kolbász, a paradicsom és a kenyér. Mellettünk a szintén Prágába igyekvő Stereochristék pihiznek, miközben az autójukból üvölt a Down. Micsoda idilli pillanat! Akarhat ennél szebbet egy magyar zenerajongó? Persze, egy Down koncertet a cseh fővárosban!

Tavaly év végén legfőképpen arra vágytam, hogy láthassam élőben legnagyobb kedvenceimet. Bár az egyelőre nem jött össze, hogy mindez Magyarországon essen meg, de azért így is hihetetlen belegondolni abba, hogy egyik legnagyobb álmom teljesült.

Kisebbfajta tragédiával kezdődött számunkra a buli, mert a helyszín keresgélése miatt kábé csak negyed nyolcra értünk a Klub Roxy elnevezésű, többszintes, tágas és remek hangcuccal rendelkező helyre. Mint utólag kiderült, addigra a banda már jócskán izzadt a színpadon. Négy dalról késtünk le, és az új lemezről a Three Suns And One Star zakatolt, mire bezúztam a tömegbe, hogy minél közelebbről láthassam-hallhassam a színpadon munkálkodó, öt élő legendát.
A hangzás elsőosztályú volt, egyedül a gitárok szóltak kissé zajosan az elején, de idővel a belőlük kifacsart hangok is pengeként szaladtak a hallójáratainkon, egészen fel az agyunkig. Szerencsére a több, mint kétórás játékidőbe remekül válogatták be az eddig megjelent három album legjobbjait. Volt például a Lifer (Dimebag-nek ajánlva), az Eyes Of The South (ennek baromira örültem), a Stone The Crow, a Swan Song (meglepett, hogy játsszák), a Ghosts Along The Mississippi, a The Seed, a New Orleans Is A Dying Whore, az N.O.D., az On March the Saints és a Beneath The Tides is. Két lebegősebb tétel is előkerült, mégpedig a Jail és a Learn From This Mistake, szóval aki esetleg úgy készült, az bizony ezek alatt a dalok alatt szépen elszállhatott az égbe.

Előzetesen persze féltem picit attól, hogy Phil Anselmo esetleg nem lesz a helyzet magaslatán, de úgy tűnik, mostanság már tényleg jobban vigyáz magára a srác. Énektémáit képes volt visszaadni (na jó, itt-ott besegített neki Kirk és Pepper), és frontemberként is baromi jól teljesített. A pózolás és szolid headbangelés mellett például megbizonyosodhattunk arról is, hogy mennyire közvetlen, barátságos és korrekt figura. Két szerencsés srácot például kiválasztott a tömegből, felsegítette őket a színpadra, ölelkezett velük, stb.
Persze a többiek is nagyon korrektül nyomatták a mocskos sludge/southern témákat. Kirk, mint egy víg kedélyű Télapó tornyosult fölénk, és riffelés közben még arra is sűrűn jutott ideje, hogy „zsákjából” pengetőkkel jutalmazza az arra érdemeseket, vagy szerencséseket. A Sheriff pólós Pepperen is látszott, hogy ő sem csak rutinból lövöldözött a csípőből előrántott hathúrosával, hanem fülig érő szájjal, láthatóan élvezve a „gyilkolást”, mint ahogy a kőkemény ritmusokért felelős Rex és Jimmy Bower is elégedetten kevergették a ránk zúduló betonfolyamot.

A zárónóta természetesen a Bury Me in Smoke volt, ami a végére hatalmas örömzenélésbe csapott át, mely során Kirk, majd Phil vette át a basszusgitárt, a gitárokat pedig a technikus gárda (vagy legalábbis valami kisegítő személyzet) két tagja kezelte, miközben a többiek pacsiztak a közönséggel. Nekem Pepperrel sikerült a jattolás, és ahogy Esterházy Péter mondaná: „el is tettem a kezem emlékbe”.
Bár az eszem azt mondja, hogy az A38-as The Dillinger Escape Plan koncert volt életem bulija, a szívem viszont azt, hogy ez a prágai. És ha a Down-ról van szó, akkor bizony a szívemre hallgatok.

downer

Koncertfotók: downer