Light Pupil Dilate - Ronda ügy
[2008-03-20] - Hajas

A Light Pupil Dilate új lemeze, a nemrég megjelent Snake Wine nagyon megtetszett, így arra gondoltam, csinálok egy interjút a csapattal, hátha ennek alapján majd mások is megismerhetik őket. Nos, a válaszok alapján ez hiú ábrándnak tűnik így utólag, de Mike Chvasta bőgős/énekes azért készséggel állt rendelkezésemre.

Nem túl szokványos a nevetek. Hogy jutott az eszetekbe ez, illetve mit jelent számotokra?

Háromszor kellett nevet változtatnunk, így végül ezt választottuk, mely amúgy Eric egyik dalának a címe volt, amit még a középiskolában írt. Amúgy tök vicces, hogy bárhova is megyünk a világon, az emberek csomószor rosszul betűzik a nevünket a koncerttermekben, szórólapokon, újságcikkekben, satöbbi. „White People Dilute”, vagy „Light Purple”, netán „Light DiAlate”. Szerintem mondjuk ettől csak még könnyebb jófejnek látszanunk. Jó egy olyan bandában lenni, ami jófejnek tűnik, nem?

A debütáló lemezetekkel elégedettek vagytok mai fejjel?

Az első albumunk egy állat volt, szóval imádom. Van rajta néhány fantasztikus dal, nagyon jó részek. Hogy a haverjainkat idézzem a Harlots zenekarból: „A Cascades-en kibaszottul kibaszott beteg az ének. Brutális.” Na ja, ez mindent összefoglal róla. Mondjuk azt rohadtul szeretném, ha lennének rajta kürtök, mert attól még skacore-osabbak lennének a dalaink.

Miben látod a fő különbséget azon lemez és az új közt?

Akkortájt valamivel jobban összefüggtek a dalok, mint most a Snake Wine-on. A Cascades-on volt egy csomó tökjó rész, amit összepárosítottunk, és ez működött is. A Snake Wine-nak viszont van egy szép folyása, mert most egy finomabb, kedvesebb anyagot akartunk csinálni, mint a Cascades-en, ami sikerült is. A dalok klasszak, imádjuk is az összeset!

A Lifeforce döntően egy metalcore, vagy ahhoz közeli gondolkodású kiadó, de a Ti zenétek valami egészen más. Ez rossz szerinted nektek, vagy nem? A kérdés másik fele, hogy hogy találtatok egymásra velük?

Hát ja, közünk nincs a metalcore-hoz. Nem hinném, hogy bármelyik dalunkban is lenne akár csak egyetlen dinamikai váltás. Nem hordunk tornagatyát, és nem koreografáljuk meg a tánclépéseinket a dzsi dzsi-s zúzásokhoz. Mindez persze cikivé is tesz minket a többség szemében, de néhányan meg épp ezek miatt bírnak minket. Nekik ezúton is köszi! Amúgy a dobosunk, Mike Green vette fel a Withered-del az első albumukat, és Drew szerződtette le őket. Amikor a Snake Wine-t felvettük, Drew ránk is lecsapott. Most pedig rock sztárok vagyunk.

A Snake Wine már kapható egy ideje, szóval biztos több újságban jelent meg cikk róla. Milyenek voltak ezek?

A kritikák legalább 94 százaléka nagyszerű volt. Sőt, nagyon-nagyon az. Mondjuk az egyik csávó a sárga földig lehúzott minket, de szerintem csak dühös, hogy a csaja korábban Green-nel járt. Féltékenység. Az embereknek tényleg meg kéne tanulnia kezelni a múltbeli dolgokat.

Amúgy a lemezkritikák szerinted hatással vannak az eladási mutatókra? Meg úgy egyébként is: Téged érdekelnek ezek a cikkek?

Egyáltalán nincsenek rá hatással. A legtöbben ma már egyszerűen csak ellopják a zenét a netről. Az albumunkat állandóan látom a Soulseek-en. Szóval, tutira kiszivárgott oda, és nagyon szeretik a rajongók. Szégyen, hogy a legtöbb ember már nem vesz CD-ket.

Mutasd be nagyjából az új lemez szövegeit, kérlek!

Amiket én írok, azok konfliktusokról, elkeseredettségről és a dolgok alakulásával kapcsolatos utálatról szólnak. A személyes és elvont között váltakoznak. Eric szövegei inkább utóbbi kategóriába sorolhatóak, és néha nyugtalanítóbbak is, mint az enyéim. A Snake Wine-on nagyon gusztustalan szövegeket írtunk, de ezek egyben gyönyörűek és költőiek is.
Őszintén szólva elég egyszerű és csúnya az új lemez borítója. Miért ilyet csináltatok, illetve hogy látod ezt a kérdést?

Azt mondanám, hogy igazából kurvára leszarjuk, hogy mit gondol róla a nagy többség. A zene az, ami igazából számít, nem az olyan hülyeségek, mint lemezborítók, ruhák, frizurák, a divatos bajusz és hogy épp kit szopsz le.

Érdekes a felállásotok, mert sem a promo lemezen, sem a myspace oldalatokon nem tüntettétek fel, hogy ki az énekes. (Utóbbit már korrigálták azóta - Hajas) Miért van ez?

Én éneklek és bőgőzőm, Eric pedig szintén énekel és gitározik. Mike Green viszont úgy sikoltozik, mint egy lány, amikor megkéselik, így ő nem kap mikrofont.

A rólatok szóló újságcikkekben gyakran hasonlítják a zenéteket az Isishez, vagy a Mastodonhoz? Ha igen, mi a véleményed erről?

Nem túl gyakran. A Mastodon azért néha előkerül, szerintem azért, mert mindketten súlyosak vagyunk, és atlantaiak. A terjesztőnk rá is rakott a CD-nkre egy reklám matricát, miszerint hasonlítunk hozzájuk. Nem túlzottan értem ezt a fajta hasonlítgatást, de ha ezáltal valamivel több CD-t adunk el, akkor éljen ez az ötletes marketing!

Mostanában, ha van szabadidőtök, miket hallgattok?

Mostanában egy rakás ’90-es évekbeli goth rockot nyomatok. Eric a buzi német techno híve. Hogy Green miket hallgat, az már nem is érdekel, mert hát csak egy dobos, így nem számít a véleménye.

Nem vagytok egy túl ismert banda, így gondolom, nem ebből éltek. Ki mivel foglalkozik?

Pont hogy de, nagyon is ebből élünk. Rohadtul kemény a helyzet, és iszonyatosan éhesek vagyunk. Szükségünk van néhány jó turnéra, hogy keressünk némi lóvét, és újra ehessünk. Az elmúlt három hónapban 25 fontot fogytam (kábé 11 kiló - Hajas).

Van más hobbytok a zenén kívül?

Amikor épp nem vagyok hajléktalan, szeretem a video játékokat. Eric LSD-zik, és olyan képeket fest, ahol tengeri kígyók egereket esznek. Emellett batikolt pólókat hord. Green amatőr pornót csinál, mert olyan hatalmas a farka. Komolyan mondom, hogy a kiscsávónak három lába van. Így kibaszottul hasonlít R2D2-re a Star Warsból.
Van valami vicces, vagy durva zenekari sztoritok?

Las Vegasban turnéztunk, így minden kokót felszippantottunk, és egy sztriptíztáncosnőt felvittünk a hotelszobába. Eric marhára felizgult, és fizetett is neki, hogy kapjon tőle pár extra szolgáltatást. Bevitte a zuhanyzóba, nekidöntötötte a falnak, és már dugta is izomból. Aztán felkapta, és nekinyomta a falnak, a zuhany mellé. Nem vette észre, hogy volt egy törülközőnek való kampó a csaj mögött. Bele is állt a nyakába, és minden tiszta vér lett. Minden. Feldaraboltuk a testét, és elástuk a sivatagban. Szerintem erről az élményről írta Eric a Shower Me with Your Love című dalunkat. Őrült egy világban élünk. Még szerencse, hogy a zsaruk nem foglalkoznak holmi kurvákkal.

Hajas


Az új Light Pupil Dilate lemezről itt írtunk.
Zenekari weboldal itt.
Belehallgatáshoz pedig itt a myspace-es oldaluk.