Superbutt - Evés, alvás,...
[2001-07-27] - Hajas

'A Superbutt neve minden bizonnyal ismeretlenül cseng sokak számára.' - így kezdődtek az első cikkek, interjúk a Superbutt körül, majd a 2 Minutes For Roughing című debütalbum megjelenésével az előző kijelentés kezdett megváltozni. Profi lemez, profi előadásmód, külföldi koncertek és egy roppant barátságos frontember Vörös András személyében, aki Hajas kérdéseire válaszolt.

András, mielőtt rátérnénk a 'Szuperseggre', muszáj megkérdeznem, hogy tulajdonképp miért váltak el útjaid a Freshfabrikes srácoktól, illetve milyen most a viszony köztetek?

Semmi különös, egyszerűen túl régen voltunk már együtt, és az egész kezdett nehézkessé és görcsössé válni. Mind a hárman (az alapító tagok: Szabó, Levente és én) elég erős egyéniségek voltunk ahhoz, hogy egy idő után korlátozzuk a másikat és bár ez egészen odáig nem volt elviselhetetlen, de akkoriban egymás között már lehetett érezni, hogy azok a viták, amik korábban előrevitték a zenekart, átcsaphatnak hátráltató tényezővé. Ezt viszont nem volt érdemes kivárni, mert ha belül nem teljesen egységes egy csapat, az előbb-utóbb a produkción is meg fog látszani. Nem lehet úgy zenélni, hogy amikor a színpadon magad mellé nézel, ne az jusson eszedbe a másik zenészről, hogy de jól játszik, hanem az, hogy mennyire összevesztünk koncert előtt. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy az adott pillanatban minden feszültség nélkül váltunk el, azt hiszem akkor ez Leventééknek és nekem is elég komoly sokk volt. Kezdetben mind a két oldalon erősen jelentkezett a bizonyításkényszer, hogy megmutassuk, hogy egymás nélkül is érünk valamit, de idővel ez enyhült és amikor bebizonyosodott hogy mindenki megtalálta a helyét és tulajdonképpen nem is történt más, mint hogy egy kicsit megkevertük a paklit (a Superbutt és a FF szinte minden tagja zenélt korábban együtt, tőlünk a Zsolt és a Béci a Barabás Bécivel a Sutterekben, a Salim a Pityesszel a Neurotrendben), minden visszatért a rendes kerékvágásba. Ritkábban találkozunk, az igaz, de mindig jókat mulatunk a közös sztorikon és meséljük az újabbakat.

Hallottad-e az új lemezüket, és mi a véleményed róla, illetve az ausztrál kiruccanásukról?

Az egész lemezt ugyan nem hallottam, de több számot igen (és nyilván láttam a klipeket is a tévében) és azok teljesen rendben vannak. Biztos vagyok benne, hogy a többi is jó. Meg aztán amennyire lehet eljárunk egymás koncertjeire is (sőt együtt is játszottunk már) és amit ott látok, az is mindig tetszik. Hozzá kell tenni, hogy ez nem csak puszta udvariaskodás, mert végső soron a keyboardosokat kivéve a teljes zenekarral egy színpadon álltam annak idején és mivel teljes mellszélességgel vállaltuk egymást, furcsa lenne, ha most hirtelen azt mondanám, hogy rosszak. Az ausztrál dolgokról nem tudok túl sokat, mert az utazás előtt nem sokkal léptem ki, de nyilván jó kaland volt. Többen kérdezték utána, hogy nem sajnáltam-e, hogy kimaradtam belőle, de erre akkor is az volt a válasz, hogy amikor eljöttem, már ki volt tűzve az indulás napja és én pont azt gondoltam, hogy ha az van bennem, hogy nincs már ott a helyem, akkor csak azért nem fogok maradni, hogy részese lehessek sikereknek, amiket egyébként egyáltalán nem tudok élvezni, mert nem érzem jól magam a bőrömben, ráadásul, mint fent már volt róla szó, nem lett volna 100%-os a csapat és ez valószínűleg eleve megakadályozta volna, hogy minden jól működjön.

Nemrég megjelent a Superbutt első lemeze, a 2 Minutes For Roughing. Mennyire vagy megelégedve az anyaggal, és milyen fogadtatásban részesült szakmai, illetve rajongói körökben?

Mondhatok rá mást, mint hogy meg vagyok elégedve? De egyébként tényleg:ez az első olyan lemez, amit maradéktalanul tudok élvezni, nem a hibákat hallom rajta, meg hogy ezt is jobban meg lehetett volna csinálni meg azt is, csak valamiért mégse sikerült, stb. Ezt a lemezt simán be szoktam tenni otthon vagy a kocsiban és ugyanolyan élvezettel hallgatom, mint bármelyik kedvenc zenekaromat és ez szerintem mindent elmond. Szóval nekem tetszik, na. Szakmai részről szerencsére ugyanilyen jó az album visszhangja, de hogy ne a levegőbe beszéljek: az új homepage-ünkön összegyűjtjük a lemezzel kapcsolatos kritikákat, ott lehet látni, hogy tényleg nagyon jókat írnak róla és ezt köszönjük is. Az is öröm, hogy mostanában egyre több zenész mondja, hogy hallotta a lemezt és bejön neki, és ezt jólesik hallani pl. a Tankcsapdától, akik ezerszer ismertebbek nálunk vagy a másik oldaról a Stonehenge-től akik sokkal összetettebb zenét játszanak hozzánk képest (és nem mellesleg etalon-megszólalású és színvonalú az új anyaguk), tehát olyanoktól, akiknek valamiért lehet adni a véleményére. A közönségnél igazából nincs miről beszélni, mert ugyan mi szinte kizárólag olyan emberektől kapunk visszajelzést, akiknek tetszik a dolog, de ez nem "reprezentatív minta". Nyilván úgyis csak az küld nekünk e-mailt vagy állít meg az utcán, aki bírja a dolgot. Aki nem, vagy aki nem is tudja, hogy létezünk, az úgyse keresi velünk a kapcsolatot. A másik dolog az, hogy mivel ez első album, nincs mivel összehasonlítani, nem tudjuk lemérni, hogy a közönség jobban szereti-e, mint az előzőt vagy kevésbé, nincs mihez viszonyítani a fogadtatást és hát persze az sem mindegy, hogy alig pár hete jelent meg, szóval korán van még ahhoz, hogy a globális közönség-fogadtatásáról bármit tudjunk mondani.

Mi volt a zenekar történetének leggyilkosabb, illetve legbénább koncertje, és miért?

Nézzük a legbénábbakat: így hirtelen egy-két olyan vidéki klubkoncert jut eszembe, ahol néző alig volt, aki viszont volt, az folyamatosan azt üvöltötte, hogy játsszunk már Moby Dicket (ez konkrétan idén tavasszal Ajkán volt, a művházban), vagy ott volt pl. nem olyan régen Dunaharasztiban egy kisebb fesztiválszerűség, kint a szabadban, borzasztó rossz hangosítással. Ennek az volt a külön szépsége, hogy a színpadi világításra egymillió bogár gyűlt össze, én legalább egy fél kiló szúnyogot lélegeztem be a koncert alatt és folyamatsoan röhögtem azon, hogy akárhányszor hátranéztem a Bécire, a karján dobolás közben mindig mászott egy szarvasbogár vagy valami hasonló. Ja, ember persze alig volt és amikor az a kevés, akit a végére sikerült mozgásra bírni, ráadást kért volna, lehúzták a hangosítást és közölték, hogy ennyi elég is lenne, mert kezdődik a sörivóverseny és az fontosabb. Kösz! A jók közül legyen itt három (sztori ezer van, de azok így úgysem ütnének, jobb átélni, mint mesélni): mindegyik idén nyárról. Az első a With Full Force fesztivál Lipcsében (erről majd később bővebben), a másik Mezőtúr, ahol az első olyan nagyobb koncertet játszottuk a lemezmegjelenés óta, ahol jó hang/fény/színpad/sok ember volt és a közönség jó része már ismerte a számokat, ami nagyon jót tett a hangulatnak. Az utolsó a múlt heti Süss Fel Nap-os koncert a Dawncore-ral, itt olyan teltház volt, hogy sokan eleve be se fértek a klubba és ezek után már nem lehetett nem jól játszani. Ezek a bálok egyébként most alig egy hónap alatt futottak le és egyébként is érezzük, hogy a lemezzel valami megmozdult a zenekar körül, úgyhogy azt hiszem, hogy az igazán maradandó élmények még csak most jönnek. Ha minden jól megy, a következő egy évben történik velünk annyi minden, hogy jövő ilyenkor már sokáig kelljen gondolkodni, hogy melyik is volt a legjobb koncert...

A Freshfabrikkel rendszeresen koncerteztetek külföldön. Előfordult-e már ez a Superbuttal is, és ha igen, mik a meglátásaid a külföldi fogadtatásról?

Igen, június végén az Ignite-tal játszottunk Lipcsében a With Full Force fesztiválon és óriási élmény volt. Talán elég, ha annyit mondok, hogy a fellépők között volt a Suicidal Tendencies, a Motörhead, a Sick Of It All, a Judas Priest, a Soulfly és még sokan mások. Összesen húsz percet játszottunk, a közönség jól vette, volt taps és ugrálás, ettől függetlenül biztos vagyok benne, hogy most egy hónappal később már jó, ha száz ember emlékszik a nevünkre abból a vagy hatezerből, aki látott minket, mert hát ez mégiscsak egy nagy fesztivál volt, ahol mi a legutolsó senkik voltunk. Mi egyébként nagyon jól éreztük magunkat és összeszedtünk egy-két olyan kapcsolatot is, aminek talán hasznát vehetjük a későbbiekben. Arra is jó volt ez a koncert, hogy adjon egy lökést nekünk a külföldi szervezkedésre és már most biztosnak látszik, hogy augusztus végén Bulgáriában és Szerbiában játszunk majd, ősszel pedig lesz egy lengyelországi turné (ott valószínűleg a lemezt is kiadják), amit remélhetőleg újabb német koncertek is követnek majd. Azt viszont mindenképp le kell szögezni, hogy bár egész jól alakulnak a dolgaink, a "világhírt" azért nem akarjuk megelőlegezni magunknak, per pillanat legyen elég annyi, hogy megyünk, játszunk, aztán majd meglátjuk mi történik.

Mennyiben látod a rock/metal erősödését, és mi a véleményed a true metal hullámról?

Huhh, hát ez nehéz kérdés. Azt látom, hogy saját magunkkal mi történik, erről volt is már szó feljebb. A mai trendekről általában az a véleményem, hogy a nu-metal túljutott a csúcson, innentől már csak lefelé megy. Amikor elindult, az is egyfajta lázadás volt az akkor sikeres stílusok ellen (valamikor a nu-trend megjelenésekor fulladhatott ki a korábbi Guns 'N' Roses-féle rock/metal meg a Seattle-vonal), aztán mostanra szépen üzlet lett ebből is. Ez persze nem baj, sőt így természetes, de innentől lehet tudni, hogy megint jönni fog valami más, mert pl. a Linkin Park-féle mostanában feltűnt zenekarokra a szakma és a hozzáértőbb közönség már csak legyint: ebben semmi izgalmas nincs, nem hoz újat, nem mutat semmit, csak a hetedik bőr van lehúzva a rókáról (mondjuk ettől még lehet őket élvezettel hallgatni, csak nem annyira érdekesek). A nu-metal szerintem ugyanúgy meg fog maradni egy stílusnak és a többiek is alkalmaznak belőle olyan jó dolgokat, amik előrevitték a zenét (ilyen nálunk pl. a C-nél mélyebbre hangolás), de manapság egy zenekarnak már nagyon nem cool sírósan énekelni vagy félig gép félig metal alapokra rappelni vagy tetőtől talpig Adidasban nyomni (persze, nekem is van azért olyan cuccom, nem is dobom el, de szerencsére nagyon távol áll tőlünk, hogy 2001-ben 94-es divatokat kövessünk). Azon, hogy mi lesz, nem érdemes gondolkodni, csinálja mindenki, amit a magáénak érez és kész. Mindamellett én úgy látom, hogy újra jön vissza a punk-rock, a rockandroll (csak mondjuk ezerszer keményebben, mint régen, én egyébként magunkat is egyfajta kitekert rockandroll-metalzenekarnak látom) és nyilván működik a klasszikus heavy és progresszív metal is, ami egyébként soha nem is tűnt el teljesen. True-hullámot én személy szerint se Nyugat-Európában se Amerikában nem érzékeltem (már amennyit voltam ott), persze lehet hogy csak azért, mert nyilván arra figyelek oda, ami érdekel és a true-metal nem az (szerintem egy zenész ne akarjon harcolni se karddal se mással és ne jelentse ki magáról, hogy "igaz", a többivel nincs bajom).

A zenén kívül mi a 3 legfontosabb dolog az életedben, és miért?

Evés, alvás, ... . Mi más? Komolyra fordítva, nem tudom, nincs rangsor, nincsenek legfontosabb dolgok, persze lehetne most ilyenekkel jönni, hogy a család meg a barátaim vagy a számítógépem vagy a mittudoménmilyen anyagi javam de tényleg nem tudom. Mindig az a fontos, amivel éppen foglalkozom, vagy sokkal inkább, ami éppen hiányzik. Ha inkább arra vonatkozik a kérdés, hogy mivel telik az időm vagy min jár az agyam, akkor 60-70%-ban zenekar, a maradék meg kiegészítő munka (anyám könyvkiadójánál vagyok számítógépes "kvázigrafikus") és mulatság, amiben benne van az olvasástól a mozin át a koncertre járásig minden.

Mi lenne a 3 kívánságod egy tündértől?

Ajjaj. Ilyenkor kell azt válaszolni, hogy csak egy lenne: hogy a továbbiakban minden kívánságom teljesüljön, nem? Vagy mondjuk időutazást, például vissza az ötvenes évekbe - Magyarországra is, meg külföldre is-, az nagyon érdekelne, persze nem túl sokáig. Vagy egy olyan pálcát, ami valami régi gyerekfilmben volt, amit meg kellett csavarni és hirtelen minden és mindenki megállt, csak a pálca birtokosa nem, az nagyon vicces lenne. Csak egyet nem kérnék biztosan, azt hogy valósuljanak meg az álmaim, mert akkor tovább nem lenne értelme (lásd még: úton lenni a boldogság, megérkezni a halál).

Mik a csapat tervei a közeljövőben koncertek, illetve stúdiózás terén?

További nyári fesztiválok, közte a Sziget és furcsa módon a Budapest Parádé is (hívtak minket a Wanted-kamionra és végül is miért ne, maximum összeveszünk a Buffalo-cipős tuskókkal a szomszéd kamionról, na és?), aztán ősszel sok klubkoncert itthon, és amennyire lehet külföldön is. Szerintem egy zenekar annyi, amennyit élőben játszik és csinálhatunk bármilyen jó lemezt, ha nincsenek koncertek folyamatosan, nem ér semmit az egész, meg hát különben is a turné az egyik legélvezetesebb része a zenélésnek. Stúdiózásban még nincs konkrét tervünk, egyelőre elég, ha a mostani lemezzel foglalkozunk és bár már elkezdtünk újabb számokat írni, nem hiszem, hogy jövő (2002) nyár előtt új albumot akarnánk felvenni, ugyanis ennyi idő kell, amíg a mostani kifutja magát. Mindenképpen forgatunk még egy videót (lehet, hogy kettőt, majd meglátjuk lesz-e rá pénz), és elképzelhető, hogy tél környékén csinálunk egy demót pár új számmal.

Szerinted egy metal bandát csak egy jó lemez, és a tökéletes élő fellépés tud eladni, vagy itt is fontos szerepe van a médiának, illetve az imagenek?

Erre szerintem nincs recept. A Lukács szakadt katonai rövidgatyában és tornacipőben is sztár tud lenni, mások meg tökéletesen öltözködnek és mozognak, pont ahogy a tévében a "nagyoktól" látták és mégse érdekelnek senkit, mert nem hitelesek. Ez utóbbi a kulcsszó nálam, meg az, hogy van-e egy zenekarnak kisugárzása, egyénisége. A többi (zenei stílus, kinézet) részletkérdés. Ennyit az imageről, a médiának viszont igenis van szerepe, mert nem egy világszínvonalú zenekar elsikkadt már itthon azért, mert csináltak egy jó lemezt, aztán várták, hogy valaki majd felfedezi és futtatja őket. Ez viszont nem így működik, a zenekarcsinálás sokkal több dolgot jelent, mint pusztán a zenélés: egy zenekarral ugyanúgy dolgozni kell, mint bármilyen más vállakozással (legfeljebb itt nem annyira mérhető pénzben az eredmény, de nem is biztos, hogy ez lenne a lényeg). Annyi zenekar van, hogy az újságíróktól sem várható el, hogy minden újdonságról maguktól tudomást szerezzenek és ebben a kiadó is csak egy határig segít, mert hát ahogy nekünk mondták a Warnerban, a kiadónak száz zenekara van, nekünk meg csak ez az egy, nyilván magunknak fontosabbak vagyunk, mint nekik (és ez korrekt, nem lehet vele vitatkozni). Szóval, ha mi nem megyünk a médiamegjelenések után, nem sírhatunk, hogy nem foglalkoznak velünk. Nyilván van egy határ, ami után már ízléstelen, ha valaki a csapból is folyik, de azért ez a mi stílusunkban nem fenyeget, úgyhogy majdnem minden lehetőséget érdemes kihasználni, hogy a közönség tudjon róla, hogy létezünk. Persze azzal is tisztában kell lennünk, hogy a mi zenénk (szerencsére) nem az átlagemberhez szól, ezért nem baj, ha nem vagyunk az első tízben a slágerlistán, vagy nem szereplünk a Dáridóban, de ahova odaillünk, oda menni kell.

Mi a véleményed a hazai magazinokról, fanzinekről, és van-e szerepe egy kisebb példányszámú újságnak is a metal életben?

Abszolút van. Nem egy fanzine-ben (Shock, Vol10) legalább olyan érdekes és értékes kritikák/írások jelennek meg, mint a nagy lapokban, sőt, mivel a kisebbek nem egyszer inkább egy-egy stílusra koncentrálnak, az adott közönségnek sokkal több információval szolgálhatnak, mint a "hivatalos" nagy újságok. És akkor a netről, ami már rég nem a jövő, hanem a jelen médiuma, még nem is beszéltünk. A három nagy zenei újságból csak a Wantednak van használható site-ja (ők viszont nem kemény zenei újság), a Rockinformé amatőr és nincs rajta gyakorlatilag semmi, a Hammernek meg nincs is oldala, ezt mondjuk nagyon furcsállom is. A hálón így kizárólag a netzinekről (a fent említett kettő netes verziója mellett a ti oldalatok vagy a Ragyogás) lehet érdemben tájékozódni metalzenéről és innentől nem kérdés, hogy fontos-e a létezésük. Őszintén remélem, hogy előbb-utóbb némelyik kinövi magát annyira, hogy a készítőinek anyagi hasznot is hozzon és ezzel stabilan biztosítsa a saját létezését hosszú távra is.

Mit üzensz a heavymetal.hu olvasóinak?

Félek, hogy sok okosat nem tudok, úgyhogy mondjuk azt, hogy legyetek minél többen, vagy valami ilyesmi...


Hajas