Arcturus - 2004.09.01. Budapest, A38
[2004-10-01] - heavymetal.hu

A tavaszi Mayhem koncerten hallottam először arról, hogy az Arcturus esetleg fellép hazánkban. Nem mondom, hogy nem kaptam fel a fejem, de valahogy szkeptikusan fogadtam a hírt, annak ellenére, hogy az utóbbi időben azért egyre több pletyka válik valósággá. És láss csodát, a pletyka igaznak bizonyult, és így régi vágyam teljesülhetett az A38-as hajó színpadán.


Az év egyik nagy dobásának ígérkező koncert persze az elhagyhatatlan akadályfutással kezdődött. Ennek fényében már az is értékelendő, hogy odaértem a sorrend cseréjével akkor játszó Bornholm utolsó két nótájára. Nem tudtam őket kellő ideig megfigyelni, így csak annyit mondhatok, hogy a kilencvenes évek felének még Cradle és Dimmu támadása előtti hangulatát hozták, viszont a hangzás nem támogatta őket.
Utólag sajnáltam a Vortex rajtam kívül álló okok miatti kihagyását, sokak szerint jók voltak és helyrehozták Szigetes ballépésüket. Legközelebb már biztos találkozunk.

A budapesti Sin Of Kain már pár éve csiszolódó gépezete az utóbbi időben szinte hiba nélkül dolgozik. Bár stílusukban nem lesz könnyű kiugraniuk a nemzetközi színtéren, mégis komoly esélyt látok erre. A csapat jó úton halad az első nagylemez felé, az utóbbi időben hallhatóan a gitárok felé billent a mérleg. Súlyosságban és dallamokban, szólókban nincs hiány - ha még több egyedi elemet, újdonságot pakolnak a születő nótákba, (a Slaves of Curiocity több mint ígéretes), nem lesz nehéz még szélesebb tömeget megnyerniük. Koncertjük alatt többször is eszembe jutott a Covenant Nexus Polaris lemeze. Viszont mielőtt megragadnátok a billentyűzetet srácok, hozzátenném, hogy élőben jobban együtt vagytok, mint az említett csapat. Úgy érzem, ez a tény magáért beszél.

Egy igen hosszú átszerelés és várakozás után kihunytak a fények, majd bevezetőként a La Masquerade Infernale lemez címadó instrumentális dala szólalt meg a hangfalakból, kb. 300 fős közönség óriási ovációját kiváltva, amelyben a zongora dallamai, a suttogó hangok, a halkan dúdoló férfiak rögtön felidézték bennem az Arcturus-ra jellemző sötét, sajátosan misztikus hangulatot. Az intro végén -egyre vakítóbb fények közepette- a színpadon már elhelyezkedő 6 muzsikus -a korábbi fényképeken látható 18. századi korhű ruházatban- belekezdett a bő órás, 12 tételből álló műsorába. A legutóbbi The Sham Mirrors lemez nyitódalával a 'Kinetic'-kel indítottak, mely egyik személyes kedvencem. Az első néhány hang után éreztem, hogy ezen a koncerten nem érhet csalódás, és óriási élménnyel gazdagodom! Feltűnt, hogy mindannyian hatalmas lelkesedéssel és élvezettel élték meg a közös koncertezést, ami igen szimpatikussá tette őket. A hangzás eleinte nem volt a legjobb -az ének is sokszor eltűnt (sajnos később is)-, de szerencsére a dal végére már minden hangszert jól lehetett hallani, még akkor is, ha nem szólt tökéletesen ott, ahol álltam. Valószínűleg nem túlzok nagyon, ha azt mondom, hogy a közönség igen nagy hányada leginkább arra volt kíváncsi, hogy az új énekes Oyvind Hageland (Spiral Architect), miként tudja visszaadni Garm és Simen hangjára megírt dalokat. Ezzel kapcsolatos tapasztalataim felemásak, hiszen egyértelműen kiváló adottságokkal rendelkezik, ám gyakran éreztem a bizonytalanságot a hangjában. Persze nem lehet tudni, hogy a már említett előd(ök) miként oldották volna meg a feladatot, hisz nem volt összehasonlítási alap. Mindezektől függetlenül biztos vagyok benne, hogy a következő, immár vele elkészített lemezen kiváló teljesítményt hallhatunk majd tőle.
Az előzetes hírekhez mérten a zenekar a körülményekhez igazodva -nagyon helyesen- próbált színpadias lenni, növelni a -már korhű ruhák miatt kétségtelenül meglévő- látványt is. A 'Nightmare Heaven', 'Deception Genesis' (óriási meglepetés!), 'Ad Absurdum' dalokban is megjelent a színpad 2 oldalán egy-egy bő, fehér ingben, fekete, ujjatlan, egybe szabott ruhában lévő hölgy, akik néhol pantominszerű, mindvégig modern táncot lejtettek. Az esetek többségében azonban nem sikerült egyszerre mozogniuk, de így sem volt ez túlságosan zavaró, lesz ez még jobb is.
A publikum minden igényt kielégítő programot hallhatott, hisz minden lemezükről előkerültek nóták. Így megszólalt a 'Morax' a Constellation kislemezről, aminek fenyegető hangulata tökéletesen átjött, ebben a lassú, nyers dalban. Az Aspera Hiems Symfonia lemezt 2 tétel a 'Raudt Og Svart' és 'To Thou Who Dwellest In The Night' képviselte, a Disguised Masters-ről a 'Deception Genesis' nagy húzás volt, élőben is nagyon átjött a futurisztikus hangulat! A La Masquerade Infernale lemezről -ami személyes kedvencem- 3 számot hallhattunk a 'Painting My Horror', 'Alone' és nagy meglepetésre a 'The Chaos Path' képében. Az utóbbi azért is lepett meg, mert ebben a dalban Simen a csillagokat is leénekelte, így eleve eszembe sem jutott, hogy terítékre kerül. De Oyvind bevállalta és nem vallott szégyent, még akkor sem, ha Simen hajlításait és az igen magas részeket teljesen lespórolta. Az 'Alone' elején a zenekar kissé elcsúszott ritmikailag, ám hamar helyrehozták a hibát. Ez a ritmushiba még egyszer-kétszer előfordult, de ha a jövőben gyakrabban adnak koncertet, akkor biztos vagyok benne, hogy ezek gondok teljes mértékben eltűnnek. A The Sham Mirrors lemezről a már említett 'Kinetic', a 'Nightmare Heaven', 'Ad Absurdum', 'Star-Crossed', 'Radical Cut' szerepelt, melyek élőben is ugyanolyan mágikus hatással voltak rám, mintha otthon hallgattam volna. A zenészek egyenként is kitettek magukért, végig nagy erő sugárzott a színpadról. A gitárosok szinte mindenhol felbukkantak, hihetetlen nagy beleéléssel nyűtték a húrokat. Jó volt nézni kiváló teljesítményüket. Az egykori zenekartag Carl August Tidemann (Winds) gitárvirtuóz szólóit is hibátlanul elnyomták. A La Masquerade lemezen debütált Knut Magne Valle mellett kisegítőként Tore Moren szorgoskodott, aki korábban Jorn Lande zenekarában pengetett, de jelenleg is együtt zenél Hellhammerrel a Carnivora nevű bandában (nagylemezük most jelent meg Judas címmel). Egyes hírek szerint már véglegesen csatlakozott a zenekarhoz, ami játékát látván és hallván nagyszerű hír! Hellhammer hozta a már tőle megszokott technikás, színes, ötletes, ízléses, ám felettébb energikus dobolást. Fantasztikus, hogy mennyire magáévá tudja tenni a különböző zenei stílusok igényelte játékot! Gyakran maradt ott a tekintetem a játéka láttán, minden dobos növendéknek szigorúan ajánlott megnézni őt élőben! A zenei agy Sverd is hírének megfelelően mágikusan futtatta ujjait a billentyűzeten. A 'Star-Crossed' elején lévő gyors billentyűfutamot (zongora) például akár egész nap hallgatnám! Egyszerűen zseni! Nagyon érzi a hangokat, a vérében van a muzsika. Látványra legmérsékeltebb, de öltözékében a legelegánsabb Skoll volt, aki ugyan nem szántotta fel a színpadot, ám kimért, higgadt játékát figyelve megállapítottam, hogy mennyire ízlésesen és alázatosan egészíti ki a zenét. Nem cifrázott túl semmit, nem játszott öncélúan, teljesítménye mégis hozzájárult az Arcturus aznap esti, összességében jó teljesítményéhez! Ezt bizonyítja, hogy a bő óra roppant gyorsan tovaszállt és a közönség is mindvégig igen lelkes maradt, a tömeg még a ráadások után sem mozdult abban a reményben, hátha újra és újra visszatérnek a színpadra.
Természetesen látszott és hallatszott, hogy eddig kevés koncertet adtak együtt, így ennek megfelelően voltak apró hibák, de erre szerintem számítani kellett még akkor is, ha csupa kiváló muzsikus alkotja a bandát!

Bő órás várakozás után lépett színpadra a norvég színtér egyik legegyedibb képviselője, az Arcturus. Az eddig nem koncertező társulatra kb. 250-300 fős nézősereg volt kíváncsi. Bevallom, sokféleképp készültem erre a koncertre, de álmomban se gondoltam volna, hogy annyira felemás érzéssel távozom a hajóról, mint ahogy. Persze ezzel nem szeretnék visszavetni senkit - teljesen egyértelmű hogy az első Norvégián kívüli fellépés komoly feladat elé állította őket. Ami a dalsorrendet illeti, ebben nehéz hibát találnunk. Mert nem volt. Tökéletes, nagyjából egy órás 'best of' az utolsó lemezt indító Kinetic-től, a Deception Genesis-en (úristen, ezt soha nem hittem volna, a dal vége kész borzongás élőben is) át a Morax-ig. Gondolom, akik csak egy picit is vágják a bandát, azok részére nem kell megmagyarázni azt a frenetikus érzést, ami ilyenkor eltölti az embert. Persze nem hiányzott a félelmetes Ad Absurdum és ritmusilag kicsit megváltoztatott The Chaos Path, ezt a csúcspontot csak a ráadásként ránk zúduló Star-Crossed / Radical Cut duó közelítette meg.
Az is lerítt, hogy az Arcturus nemcsak lemezen, de élőben is különleges produktumot akar nyújtani. Mind a borítókról és fotókról ismert kosztümök, mind a picit absztrakt koreográfiájú táncos lányok bevetése jó ötlet volt.
Ugyanakkor érződik még a rutin, az összeszokottság és az élő bulik hiánya. Más zenekarnál biztos nem lennék ennyire szőrszálhasogató, de náluk nagyon sajnáltam a túl gyakran előforduló pontatlanságokat. Ezek többségét természetesen nem von Blomberg okozta. Néhány dal tempóját picit gyorsabbra vették, viszont ezzel túlsúlyba került a cirkuszias hatás, szemben a súlyos abszurditást rejtő részekkel. Oyvind-nek Garm és Simen után fel volt adva a lecke, de engedtessék meg a szkepticizmus: bármennyire is jó énekes ő, az előtte lévő két srác egy kategóriával feljebb áll. Mindenesetre a többiek segítettek látványilag, ha már a frontembert a mikrofon elé szegezték. Knut Valle és társa befutották a teljes színpadot, Sverd szaporán bólogatott és grimaszolt a billentyűk mögött, míg Skoll öltönyben feszített a színpad szélén.
Nem értettem a két gitár használatát, mivel lemezeiken a szintetizátornak van vezető szerepe, mindenesetre így súlyosabban dörrentek meg a nóták. Azaz eleinte csak dörrentgettek, ugyanis az első négy szám alatt voltak problémák. Szerencsére a srácokat ez nem zavarta, a közönség is kellően lelkes volt, végig melléjük állt, így végül is nagyszerű bulit hallottunk tőlük. Abban biztos vagyok, hogy ha komolyan gondolják a koncertezést, és miért is ne, akkor még sok erőfeszítést kell tenniük a lemezeiken hallható minőség élő megvalósítása érdekében. Persze ilyen zenészektől ez egyáltalán nem teljesíthetetlen feladat, most már csak kitartásukon múlik.

Remélem, jönnek még Magyarországra - így az is bepótolhatja őket, aki kihagyta ezt a maga nemében egyszeri estet.
Adamskij

Csodálatom a zenekar iránt a koncert után sem szűnt meg, sőt! Előzetesen féltem attól, hogy a jellegzetesen arcturusi atmoszféra élőben nem jön át, amit erősített az a tény is, hogy eddig mindössze néhány koncertet adtak. Félelmeim szerencsére nem igazolódtak be, habár nem volt tökéletes a koncert, de a magam részéről nem is vártam el hibátlan produkciót. Végszóként nagy-nagy köszönetet mondhatunk a szervezőknek, akik elhozták hazánkba ezt a nem mindennapi zenekart, nekünk pedig nincs más dolgunk, mint kivárni a következő nagylemezt, és drukkolni, hogy újra ellátogatnak hazánkba. Az élmény garantált!
Dallanan