
|
The Art Of Dethronement - Interjú
[2000-06-26] - Hajas
Hajas: Bemutatnád a többieket egy-két mondatban? Azt hiszem, sokakat érdekel, hogy ki milyen természetű ember.
Adamskij: Hát, nem könnyű. Adrienn - Nos, ő eléggé zárkózott és visszahúzódó, és szereti, ha rendben mennek a dolgok, nem szereti a bizonytalanságokat. Amúgy barátságos, meg aranyos, de elég nehezen tudok vele néha szót érteni (ez az én hibám). Adrienn ugyanis hajlamos fél évet pepecselni egyetlen témán, pár hangon, és ezzel ő az egyik utolsó ember, aki beleadja az ötleteit egy számba. Általában pont azok a legjobbak. Réka - A változatosság kedvéért ő is zárkózott. Réka intézi a kocsi, videó, meg efféle dolgokat. Szótlan, de néha nagyon dühös legbelül, ám az istennek se törne ki. Haragtartó, legalábbis azt hiszem, ám meg tud bocsájtani. A zenekarban ő az, aki mindig betartja a szavát, bármi is történjen. Nehezen bízik meg új ismerősökben, de ha egyszer ez megtörténik, akkor nagyon jó barát. Tomán - ő a zenekar egyik olyan egyénisége, aki kívülről talán nem olyan feltűnő,ám nélküle sokkal szomorúbb és depressziósabb próbáink és zenénk lenne.Mindenből viccet csinál, és ezzel a feszült helyzeteket is hirtelen fel tudja oldani. Viszont nem mindig megbízható, de mindig kimagyarázza magát. Balázs - érdekes színfoltja a társulatnak. Nehéz vele szót érteni, nagyon önfejű, de roppantul ért a zenéhez, a legjobban nyolcunk közül. Bármikor képes zenélni bármennyi időn keresztül. Hihetetlen lazán tud viselkedni, nem érdekli mások véleménye. Olykor órákon át képes egyetlen dolgon törni a fejét, csak a gondolkodás kedvéért. Zsolt - nos, ő gyakorlatias, és ezzel kitűnő párja Tománnak, aki meg annyira nem. Teljesen jól megférnek egymással, az elmúlt időszak állandó gitáros cseréi után ő biztos pont immár a zenekarban. Nagyon jól lehet vele bulizni, közvetlen, de azért figyel arra is, hogy meg legyenek beszélve és csinálva a dolgok. Laci - perfekcionista. Ez egyáltalán nem baj, mert emiatt tart ott a zenekar, ahol tart. Laci keményen megmondja a véleményét, egyáltalán nem rejti véka alá, de még szerencse, mert ezzel ő szokta átlendíteni a társaságot a nehézségeken. Mindig arra figyel, amit csinál, és azt a lehető legjobban csinálja. Néha haragtartó, és hirtelen felkapja a vizet, de sohasem ok nélkül. Tamás - frontember. Ebben az egy szóban benne van minden. Tamás közvetlen, nagyon szereti az embereket, meg a társaságot, roppant jó meglátásai vannak, és gyakorlatias, ami egyáltalán nem hátrány ebben az álmodozós társulatban, sőt. Nagyon jó gondolatai vannak, csak nem mindig fogalmazza meg őket rendesen. Ez alól a szövegei kivételek. Én - pont elég hibám van, amit pont elegen ismernek. Azon vagyok, hogy kijavítsam azokat.
Hajas: Ki mivel foglalkozik a zenélés mellett?
Adamskij: Réka - A Pázmány jogi karán tanul. Adrienn - szintén tanul, most estin számvitelt, meg informatikát, nappalin tanárképzőre jár, matek-számtech szakos. Tomán - dolgozik az IBM-nél, váltott műszakban, és már kezd elege lenni belőle. Balázs - otthon ül és zenét ír meg játszik, majd talán nyár végén Fehérváron zenél színházban. Zsolt - dolgozik egy informatikai cégnél, még új. Laci - VPOP-nál dolgozik. Tamás - IBM pénzügyi osztályon van Én - gazdasági-informatikai cégnél dolgozom.
Hajas: Tamás, sokan kritizálták már a hangodat, mennyire érzed ezt jogosnak?
Tamás: Nézd, én nem készültem soha énekesnek. Amikor elkezdtem énekelni (még a budapesti Vale Of Tears-ben), akkor csak átmeneti megoldásként gondoltuk, ugyanis ott gitároztam, de nem találtunk énekest. Így, félig-meddig kényszerből kezdtem el énekelni. Mikor az AOD felkért, hogy a Hymn demón énekeljek, akkor eleve kikötés volt, hogy hörögnöm kell. Mivel mindössze egy hónapunk volt kitalálnom az "énekdallamokat", összegyakorolni a dalokat ez erősen rányomta a bélyeget az amúgy nagyszerű anyagra. Sajnos, mivel akkor még nem jártam tanárhoz és csak hobbiból énekeltem, valamint életemben először próbálkoztam hörgéssel, nem tudtam megbírkózni a feladattal. Amikor véglegessé vált, hogy együtt dolgozunk tovább, akkor megbeszéltük, hogy csakis tiszta énekkel folytatjuk a dolgot. Egy idő után viszont előjöttek a képzetlenségből fakadó problémák, így nyilvánvalóvá vált, hogy ha nem akarom hátráltatni a többieket, akkor sürgősen tanárhoz kell mennem. Ez a szolnoki stúdióban csúcsosodott ki, ahol eléggé nyögvenyelősen sikerült felénekelni az anyagot. Mentségemre azért még felhoznám, hogy 3 és fel óra alatt nyomtam fel az egészet, mert nem volt több időnk és a kapkodás meg a stressz is visszavett abból, amit akkor nyújtani tudtam volna. Úgy érzem ,hogy mióta tanárhoz járok, azóta ugrásszerűen javult a teljesítményem, bár meg mindig sokat kell fejlődnöm. Próbákon nincs is gond, de élőben, sokszor azért, mert nem hallom magam, meg nem minden esetben tudom a maximumot nyújtani. A kritizálásról csak annyit, hogy az ésszerű és építő kritikákat szívesen meghallgatom és örülök is neki, de azt nem szeretem, mikor szubjektív szempontok alapján kritizálnak.
Hajas: Ki a kedvenc énekesed?
Tamás: Huha, most soroljam? OK, de csak felsorolásszerűen: BruceDickinson, David Coverdale, Jeff Scott Soto, Nick Holmes, James Hetfield. Őket nyugodtan kiemelhetem a többi, általam szeretett mikrofonnyűvő közül.
Hajas: Miről szólnak a szövegek?
Tamás: Főként emberi érzések és gondolatok, amelyek - legalábbis reményeim szerint - passzolnak a zenéhez. Mindig igyekszem elkapni a zene hangulatát és ha ez sikerül, akkor mar könnyen megszületik a szöveg. Bár pl. a The Mourning c. számhoz fel év alatt sikerült csak megírni, mert elég nehéz szerkezete van a dalnak. Ellenben az egyszerű Saviour-hoz fél óra alatt megvolt, bár ebben Ádám is segített.
Hajas: A Promised Land-ben Neil Armstrong, az első, Holdon járt Ember hangja hallható. Kitől származik ez az eredeti ötlet?
Adamskij: Jó kérdés. A legtöbb ilyen ötletet közösen találjuk ki, egymásból hozzuk elő ezeket a gondolatokat. Azt hiszem, Tamással és Lacival beszéltünk arról, hogy milyen jó lenne oda egy szövegrész, aztán eszembe jutott, hogy ez nekem megvan otthon CD-n, meg hát a Neten is fent van. Amúgy a "hitelesebb hangrontás" érdekében felvettem kazira, és Töfivel szalagról vettük fel a keverőpulton keresztül. Ráadásul még a szalagot is húzta egy picit a magnó, mert hát legalább 8 éves kazettáim vannak, szóval így volt az igazi:)
Hajas: Mi a véleményetek erről a Metal visszatérésről, és szerintetek ez segíthet-e az AOD-nek?
Tamás: Szerintem a divat mindig ismétli önmagát, úgyhogy ez egy természetes folyamat. Szerintem a jó Heavy Metal zenekarok mindig is jók voltak (Iron Maiden, Judas Priest, Manowar, Helloween, stb), más kérdés, hogy most több lemezt bírnak eladni a médiának köszönhetően. Aztán ez is lefut, és majd a thrash/death vagy a grunge zenék jönnek vissza. 10 év múlva meg kezdődik az egész elölről. AOD szinten ennek semmi jelentősége nincs, mivel minket mindenki doom/death bandának tart. Való igaz, a gyökerek ezek voltak, de ma már maximum a gótikus jelzőt tenném a Heavy Metal elé. Az én szememben a Down EP is színtiszta HM.
Adamskij: Nem hiszem, hogy az AoD-nek meg kellne lovagolnia ezt a trendet. Attól tartok, a metal underground műfaj, és jobb is, ha az marad. Bár kétségtelen, hogy több helyet érdemelne a médiákban, Magyarországot tekintve. De nagyon nem kívánok 12-14 éves kő black és true metálos srácokkal találkozni, ha érted, mire gondolok. Azt hiszem, a zene az univerzalitás és globalizáció képét követi a popzenében. Ezzel szemben a metal azzal nyújthat mást, ha az olyan zenekarok kerülnek többségbe, akik új megközelítésekkel és hangszereléssel, motívumokkal dolgoznak. Ne értsen senki se félre, szerintem a globalizáció nagyon hasznos dolog, persze akkor, ha nem tűnsz el a tömegben, ha van egyéniséged, ha van saját kultúrád, amit az egészhez teszel. Nos, azok a metal zenekarok, akik nélkülözik az egyediséget, nem fognak tartós nyomot hagyni maguk után. Persze lehet, hogy nem is ez a céljuk. Mindegy, ez nem az én problémám, én meg vagyok elégedve magammal, az AoD-vel. Szerintem úgy lehet javítani a helyzeten, ha nyitunk más zenei irányzatok felé, közös bulikat csinálunk, ilyesmi. Van egypár tervem ezzel kapcsolatban, remélem, minél több meg is valósul belőle.
Hajas: Melyik 5 lemezért rohannátok be egy égő házba?
Tamás: Iron Maiden - Somewhere in time, KISS - Hot in the shade, Paradise Lost - One second, Queensryche - Operation Mindcrime, Dream Theater - Images&Words (és még sokan mások)
Adamskij: Ulver - Themes from William Blake's The Marriage of Heaven and Hell, Paradise Lost - Host, Tiamat - A Deeper Kind Of Slumber, Faith No More - Angel Dust, Samael - Eternal
Hajas: Lehet-e tudni, hány Cd és kazetta talált gazdára a Down On My Knees EP-ből?
Adamskij: Annyit tudok, hogy az első nyomásban elkészült 250 db kazi terítve lett, azaz boltokba került. A második nyomás is úton van, sőt, azt hiszem, már el is készült. A CD-ből összesen 500 db készült, ez ugye split a Without Face-szel közösen. A CD nagyon jól megy tapasztalataink szerint, gyorsabban fogy, mint a kazi. A CD borítóból összesen 1500 db készült, de ez az anyagköltség miatt így volt előnyösebb. A Hammer Music Prod. szerint nyereségessé válik a kiadvány, így nekik megérte befektetni.
Hajas: Ez mennyire felel meg az előzetes elvárásaitoknak?
Adamskij: Ennél szerényebb eredményre számítottunk. Igazából nem vagyunk egy különösebben ismert csapat, bár a minőségre mindig is figyeltünk. Tisztában vagyunk vele, hogy rétegzenét játszunk, és nem is kívánunk különösebb sikert, tulajdonképpen magunknak zenélünk, aztán ha ez másnak is tetszik, annak nagyon tudunk örülni. Az anyag első elismerését az 1999. évi Denevér Fesztiválon elért harmadik helyezése jelentette, akkor már tudtuk, hogy jó úton járunk.
Hajas: Az In The Womb című nótátokban egy női hangot véltem felfedezni, de nem derül ki a boritóból, hogy ki az angyali hang gazdája?
Adamskij: A kazettaborítóból tényleg nem:) Azonban a CD borítón fel van tüntetve. A két lány (Adrienn és Réka) énekel egyszerre, kétszólamú női ének, csak eléggé meg van csavarva. Ha többször meghallgatod, tényleg észre fogod venni mindkét szólamot. Egyedül nem erős a hangjuk, bár képzett, de így ketten nyújtották az igazit.
Hajas: Mit várhatunk a jövőre megjelenő konceptalbumotoktól?
Adamskij: Meglepetést és hosszú várakozást. Aztán vagy földbefordulást, vagy ég felé emelkedést.
Hajas: El tudjátok képzelni, hogy egyszer az AOD-ből éljetek meg?
Tamás: Elképzelni el tudom, csak nem tartom valószínűnek
Adamskij: Lehetetlen, még nyugaton is. És ezzel így teljesen elégedettek vagyunk. Amúgy én nem szeretnék belőle megélni, akkor meg lenne kötve a kezem. Nem tudnék csak és kizárólag zenélni, sok mindent szeretek csinálni.
Hajas: A zenét leszámítva, mi az a három dolog, ami éltet és miért?
Tamás: A feleségem...mindennél jobban szeretem Őt. A családom...olyan hátteret nyújtanak, hogy bármikor számíthatok rájuk. A barátaim...sok-sok emléket köszönhetek nekik.
Adamskij: Nők, biciklizés, Művészetek. Nők...a folyamatos csalódások és ezáltal az állandó önkeresésre buzdítás miatt (a másik oldalát minkenki ismeri) Biciklizés...imádom, főleg, hogy új bicajt vettem. Művészetek...egyszerűen imádom az új dolgokat, főleg, ha igényesek, legyen az könyv, film, zene, rajz, kép, fotó, weboldal, bármi. Ezért is szól erről az index.hu -n a topicom.
Hajas: Hol léptek fel a közeljövőben?
Adamskij: Augusztus 7-én, hétfőn, a Szigeten, a Pesti Est színpadnál, 16:30 és 17:45 között. Nyáron nyaralunk, zenekari megegyezés szerint, így le kellett mondanunk pár bulit, de ősszel indul a turné.
Hajas: Mit üzentek a Heavymetal.hu olvasóinak?
Adamskij: Látogassák meg honlapunkat http://dethronement.ini.hu majd jöjjenek el egy AoD koncertre!
Tamás: Az AOD legyen Veletek!
|
 |
|
Stratovarius, Amaranthe, Seven Kingdoms – 2013. március 23., Club 202
Long Distance Calling, Sólstafir, Sahg – 2013. március 9. – Dürer kert
Grand Magus, Primitai, Diesel King – 2013. március 3., London, Underworld
Fear Factory, Devin Townsend Project – 2012. december 2., A38 Hajó
Kreator, Morbid Angel, Nile, Fueled By Fire - 2012.november 22., Pecsa
|

|